Színpompás eskütétel

Letették az esküt a szeptember 7. és 18. között Rio de Janeiróban tartandó paralimpián versenyző magyar csapat tagjai a Nemzeti Színházban augusztus 28-án tartott ünnepségen.

A küldöttség tagjai a színpadon kaptak helyet, az ünnepség kezdetén nagy ováció közepette emelkedtek fel a “mélyből”. A Himnuszt a világhírű operaénekesnő, Miklósa Erika énekelte el. Áder János köztársasági elnök levélben köszöntötte a magyar paralimpikonokat. Azt írta: bár testben különbözünk, különböznek a lehetőségeink, de a lélek számára nincsenek határok.

“Ha valamit minden sportoló megélhet, az önmaga legyőzésének élménye. Rio már várja önöket, kívánok sikereket, de mindenekelőtt nemes versengést!” – írta az államfő.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőjében úgy fogalmazott: ezek a sportolók úgy döntöttek, hogy soha nem adják fel.

“Ti vagytok, akik bebizonyították, hogy a lehetetlen nem létezik. A paralimpiák történetében már számtalan alkalommal büszkék lehettünk a magyar versenyzőkre, remélem, Rióban az itt jelenlévő sportolók minden álma teljesül” – mondta, hangsúlyozva a felkészítő szakemberek, valamint a családtagok segítségének fontosságát is.

Brazília magyarországi nagykövete, Valter Pecly Moreira is személyesen köszöntötte a csapatot, leszögezve: nincs kétsége afelől, hogy a magyar paralimpikonok hatalmas sikereket fognak elérni Rio de Janeiróban.

“A brazilok, a riói lakosok, a kariókák nyitott szívvel és tárt karokkal várják a paralimpikonokat, így önöket, magyarokat is” – fogalmazott, hozzáfűzve, hogy az elmúlt napokban már sokkal jobban fogytak a jegyek, így remélhetőleg a hangulatra sem lesz panasz a versenyhelyszíneken. Kiemelte, hogy a megnyitó napja, szeptember 7. Brazília nemzeti ünnepe. “Kívánom, hogy 2024-ben Budapest legyen az olimpia és a paralimpia házigazdája!” – tette még hozzá.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke köszöntötte Imre Gézát, a riói olimpia párbajtőrvívó ezüstérmesét, aki személyesen volt jelen az ünnepségen, s akit hatalmas ünneplésben részesített a közönség.

“Ezek az emberek nem a feladás emberei, ők a hit és remény oldalán állnak – mondta a paralimpikonokról szólva Szabó László. – A remény visz előre, az épít közösséget, az ad erőt. Ők maguk a remény, hogy lehet ez egy jobb világ. Példát mutatnak mindenkinek” – jelentette ki az elnök, majd hozzátette: a csapat készen áll a megméretésre, és mindenkit arra kért, szorítsanak a versenyzőknek.

A sportolók részéről Varga Katalin kajakos és Tunkel Nándor erőemelő mondta elő az eskü szövegét.

para

Varga Katalin és Tunkel Nándor mellett

Szekeres Pál (jobbra) háromszoros paralimpai bajnok 

A versenyzők, edzők és kísérők ígéretet tettek arra, hogy sportszerűen küzdenek, tisztességgel képviselik a paralimpiai közösséget, segítik csapattársaikat és példamutatóan képviselik hazájukat, Magyarországot.

Az ünnepségen adták át az MPB által idén alapított díjakat. A Halassy Olivér-díjat Engelhardt Katalin paralimpiai bajnok úszó kapta, aki hetedik paralimpiájára készül. A Paralimpiai Láng-díjat pedig a fővárosi Mozgásjavító Általános Iskola, Szakközépiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Diákotthon érdemelte ki.

Az ünnepségen rehabilitálták az 1976-os Torontolimpiádon érmeiktől politikai okokból megfosztott magyar csapat tagjait. A para-asztaliteniszező Tauber Zoltán megkapta az utólag mégis elismert aranyérmét, Oláh József atléta özvegye pedig átvehette a bronzérmet jelképező oklevelet.

A betétprogramokkal színesített másfél órás ünnepség végén egy evangélikus lelkész áldással kívánt sok sikert a sportolóknak és kísérőiknek, majd levetítették A lehetetlen határán című filmet, amely a magyar paralimpiai mozgalom történetét mutatja be.

A magyarok első csoportja szeptember 1-jén indul Rióba, majd 3-án és 6-án követik őket a többiek. A csapat zászlaját a nyitóünnepségen a hetedik paralimpiájára készülő, kétszeres paralimpiai bajnok úszó, Ráczkó Gitta viszi. Szabó László tíz érmet remél a küldöttségtől.

A fogyatékkal élő sportolók seregszemléjén 43 tagú magyar sportoló vesz részt, ennyien még sohasem szereztek kvótát. (MTI)

Ők utaznak Rióba:

Asztalitenisz (6): Arlóy Zsófia, Berecki Dezső, Csonka András, Major Endre, Pálos Péter, Zborai Gyula.
Atlétika (5): Biacsi Ilona, Biacsi Bernadett, Csontos Piroska, Kálmán Krisztina, Keresztesi Erika.
Erőemelés (4): Mezei Katalin, Sas Sándor, Tunkel Nándor, Sztanó György.
Evezés (1): Lőrincz Krisztina.
Cselgáncs (2): Burányi Flóra, Szabó Nikolett.
Kajak-kenu (4): Varga Katalin, Váczi Anita, Rozbora András, Suba Róbert.
Kerekesszékes vívás (6): Dani Gyöngyi, Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla, Osváth Richárd, Mató Gyula.
Kerekesszékes tenisz (1): Németh Roland.
Kerékpár (1): Butu Arnold.
Sportlövészet (2): Dávid Krisztina, Gurisatti Gyula.
Úszás (10): Adámi Zsanett, Engelhardt Katalin, Illés Fanni, Kézdi Réka, Konkoly Zsófia, Pap Bianka, Ráczkó Gitta, Sors Tamás, Tóth Tamás, Vereczkei Zsolt.
Triatlon (1): Boronkay Péter.

Boronkay Péter tavaly szövetségünk szavazásán a második lett a férfi fogyatékkal élő sportolók között, a női kerekesszékes vívóválogatott pedig a harmadik helyet szerezte meg a a csapatok versenyében.

2016. augusztus. 29.

Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>

Ismertté váltak a hármas listák, óriási verseny több kategóriában

bejelentes2

Rekordszámú voks érkezett az Év Sportolóira a Magyar Sportújságírók Szövetsége 66. szavazásán. A korábbi, 2019-as csúcsot (439) felülmúlva, 471-en…

Tovább >>

Megkezdődött a szavazás az Év sportolója-díjak jelöltjeire

Tavalyi

A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024.  január 8-án, hétfőn, a budapesti Operaházban rendezi meg a 66. M4 Sport – Az…

Tovább >>