Szepesi-díj: Vass István Zoltán

Negyedik alkalommal rendezte meg díjátadó ünnepségét a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány, ahogy eddig mindig, most is a Groupama Arénában.

RTG_4815

Fotó: MSÚSZ/Róth Tamás

A résztvevőket Szöllősi György, az alapítvány kuratóriuma és szövetségünk elnöke köszöntötte, s ő olvasta fel  Hegyi Iván sportújságíró – aki más elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni –  laudációját, az Östreicher-díjat pedig Bélteky Róbert és Jakab János kuratóriumi tagok adták át az olimpiai ezüstérmes, magyar bajnok és gólkirály, európai ezüstcipős csatár, Várady Béla nyugodt családi hátterének megteremtéséért, több évtizedes hűséges, odaadó munkájáért, a feleség és családanya Várady Béláné Gazdag Juditnak.

RTG_4954

Bélteky Róbert (balra), Jakab János, Novotny Zoltán, Várady Béláné Gazdag Judit, Vass István Zoltán, Szöllősi György

Fotó: MSÚSZ/Róth Tamás

Ballai Attila, a Mediaworks Hungary Zrt. sportüzletág-igazgatója mondta el laudációját

20181009 Budapest Szepesi György dijátadás Ballai Attila

Fotó: NS/Tumbász Hédi

a Szepesi-díj kitüntetettjéről, Vass István Zoltánról, az MSÚSZ Feleki- és Életműdíjasáról. A legendás rádióriporter ezernyi labdarúgó-mérkőzés, magyar világsikerek, olimpiai diadalok kiemelkedő színvonalú, érzelmes és szellemes, a nemzeti emlékezetben őrzött közvetítéséért, fél évszázados sportriporteri, rádiós és televíziós munkájának elismeréseként vehette át a kitüntetést, a díj első nyertesétől, a szintén legendás rádióriportertől Novotny Zoltántól és Szöllősi Györgytől.

 

20181009 Budapest Szepesi György dijátadás Vas István Zoltán

Fotó: NS/Tumbász Hédi

Vass István Zoltán meghatódva mondott köszönetet. „Szepesi György július 25-én halt meg, aznap van a születésnapom, ezt üzenetnek fogtam fel. Tüdőgyulladásban hunyt el. A temetésén nem lehettem ott, mert én is tüdőgyulladással feküdtem kórházban. Akkor azt hittem, azzal üzent nekem másodszor, de már tudom: e díjjal üzent, utoljára”.

RTG_4813

 Molnár Mátyás (M4 Sport) volt az ünnepség moderátora

Fotó: NS/Tumbász Hédi

2018. október. 09.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024-ben is kiírta Nívódíj-pályázatát

Nivódíj

A pályázatok beérkezésének a határideje minden kategóriában (írott sajtó, rádió-…

Tovább >>

Rekordnézettséget hozott a Sportgála!

CER_8074

Ez volt az eddigi legnézettebb Év Sportolója Gála-közvetítés. A 2015 óta megrendezett kilenc…

Tovább >>

Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>