Sikertörténet

A Színészek–Újságírók évenkénti futballrangadója (SZÚR) egykor túlzás nélkül a legnagyobb hazai (sport)események közé tartozott, rendre megtöltötte a Népstadiont, 1970-ben például kettőt is kellett tartani, az elsőre 450 ezer (!) jegyigénylés érkezett, s a másodikat – amelynek bevételét az árvízkárosultak megsegítésére ajánlották fel – is zsúfolt ház előtt rendezték.

Híres újságírók és népszerű, imádott színészek a pályán, esztrádműsor és csinos hölgyek a pálya szélén, tomboló tömeg a lelátón, külföldi sztárfellépők, játékvezető- és kezdőrúgó-hírességek, többnyire ragyogó kora nyári napsütés, majálishangulat – ezt jelentette anno a SZÚR, mielőtt a rendszerváltás idején lecsengett a népszerűsége.

Az elsőt még 1920-ban rendezték meg, és a százéves évforduló alkalmából Borsi László, az újságíró-válogatott vezetője szerkesztésében most könyv jelent meg róla Száz éve SZÚR címmel, amelyet hétfőn az Akvárium Klubban mutattak be.

200727_0024_FI

A kötet kiadását támogatta a MSÚSZ Nagy Béla-programja, a bemutatón méltatta Szöllősi György, szövetségünk elnöke, Nemcsák Károly, a színészválogatott főnöke, a József Attila Színház igazgatója, Kiss László korábbi NB I-es labdarúgó, újságíró, a könyv olvasószerkesztője, társszerzőként pedig Dénes Tamás, elnökségünk tagja, valamint Borsi Gergely tagtársunk. A SZÚR történeti áttekintését feldolgozó rész szerzője pedig Bodnár Zalán volt, aki szintén MSÚSZ-tag.

szur_0001_FI

Bodnár Zalán (balra), Dénes Tamás, Borsi László, Borsi Gergely, Nemcsák Károly, Szöllősi György, Kiss László, Füzér József karikaturista

E száz esztendő nagy sztorijai, anekdotái is megtalálhatók a könyvben, s kiderül az is például, hogy kik léptek pályára, 1920-ban az első meccsen – annyit elárulunk, hogy a színészeknél  Salamon Béla is szerepelt – ; hogy miért volt nehéz feladata a remekül focizó Garas Dezsőnek egy filmben, amelyben futballanalfabétát kellett alakítania; s ki az a sportújságíró, aki túl a nyolcvanon is tagja a csapatnak.

szur_0031_FI

Fotók: NS/Földi Imre

2020. július. 27.

Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>

Ismertté váltak a hármas listák, óriási verseny több kategóriában

bejelentes2

Rekordszámú voks érkezett az Év Sportolóira a Magyar Sportújságírók Szövetsége 66. szavazásán. A korábbi, 2019-as csúcsot (439) felülmúlva, 471-en…

Tovább >>

Megkezdődött a szavazás az Év sportolója-díjak jelöltjeire

Tavalyi

A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024.  január 8-án, hétfőn, a budapesti Operaházban rendezi meg a 66. M4 Sport – Az…

Tovább >>