Sikeres pécsi tisztújító Sportújságíró-kongresszus, rekordrészvétellel

Szöllősi György elnök és az elnökség további öt évre bizalmat kapott – új alapszabálya van az MSÚSZ-nek

A Magyar Sportújságírók Szövetsége megtartotta Pécsen 2023-as tisztújító közgyűlését. A regisztrációs ív tanúsága szerint 142 tagunk vett részt a kongresszuson.

A „nulladik” napon, május 21-én vasárnap, az elnökség tagjai, valamint a bizottságvezetők és a bizottságok tagjai ellátogattak Eszékre, megnézték az NK Osijek új stadionját, majd közös vacsorával zártuk a napot.

A hétfői reggel az elnökség számára megbeszéléssel indult, ezen határozatot hoztunk arról, hogy a következő kongresszust 2024 tavaszán Gyulán tartjuk. Ugyancsak ülést tartottak a különböző bizottságok.

A Budapestről reggel hét és fél nyolc között induló buszok idejében befutottak a Kodály-központ parkolójába, így népes hallgatóság előtt került sor Bodnár Zalán: Szerelem és halál Irapuatóban című, A mexikói 6-0 egyetlen igaz története alcímű könyvének bemutatására. A könyvről, amelyet az MSÚSZ Nagy Béla-programjának támogatásával adott ki a Rézbong Kiadó, Szűcs Zsolt pécsi újságíró kollégánk beszélgetett Sallai Sándor korábbi 55-szörös válogatott labdarúgóval és a szerzővel. A program nagy tetszést aratott a hallgatóság körében – még ennyi év után is nagy a bizonytalanság, mi történt valójában az év márciusában még a brazilokat is legyőző csapattal –, a kérdéseknek, hozzászólásoknak csak az idő szabott határt. Ezt a könyvet, valamint a kongresszusra elkészült Sportújságírók 2023 című kiadványt is megkapta minden tagunk, aki regisztrált a kongresszusra.

A regisztráció és az egyéb formaságok után 13 órakor kezdődött idei, tisztújító kongresszusunk. Szöllősi György elnök úr üdvözlő szavai után dr. Csisztu Zsuzsa alelnök ezúttal moderátori szerepben köszöntötte az egybegyűlteket, s felkérte dr. Schmidt Ádámot, a HM sportért felelős államtitkárát a kongresszus megnyitására. A program első részében díszvendégeink közül Fábián László, a MOB főtitkára, Szirmák Botond, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója, prof. dr. Sterbenz Tamás a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora is beszélt. Fábián László kiemelte, hogy a MOB és az MSÚSZ meg kívánja újítani a korábbi együttműködést a Csillag Imre Ösztöndíj-programban, amelynek különösen nagy jelentősége lehet a párizsi olimpia kvalifikációs versenyeinek beindulásával.  Sterbenz rektor úr arról is beszélt, hogy 2024-től médiaképzés is indul az egyetemen, a szakmai háttér kidolgozásában számítanak az MSÚSZ-re. Németh Balázs, a nyári atlétikai világbajnokságot szervező Budapest 2023 Zrt. vezérigazgatója a vb előkészületeiről tartott prezentációt. Videón köszöntötte az egybegyűlteket Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, valamint Charles Camenzuli, az AIPS Europe elnöke is.

Korábbi gyakorlatunktól eltérően már a program ezen szakaszában sor került szakmai díjaink egy részének átadására. Dr. Schmidt Ádám és a díjak pénzügyi hátterét biztosító Provident Zrt. vezérigazgatója, Szirmák Botond egyaránt közreműködött Kolumbán Sándor Nívódíjának átadásában. Megható pillanatok voltak, amikor a súlyosan látássérült erdélyi fiatalember, aki a technika segítségével követi a labdarúgó-eseményeket, majd ezekről készít hanganyagokat a Marosvásárhelyi Rádiónak, átvette díját, majd kedves magabiztossággal és lelkesedéssel megköszönte azt.

A tisztújító kongresszus kezdetén Szöllősi György megszavaztatta a tagságot, elfogadja-e levezető elnöknek Dénes Tamást.  Az egyértelmű igent hozó szavazás után megkezdte tényleges munkáját a kongresszus. Megválasztottuk a tisztségviselőket, így a mandátumvizsgáló és a szavazatszámláló bizottság elnökét és tagjait, továbbá a jegyzőkönyv-vezetőt és a jegyzőkönyv-hitelesítőket.

A következő napirendi pont az alapszabály módosítása volt. A jogászi végzettségű elnökségi tag, S. Tóth János kiemelte a tervezett változtatások közül a legfontosabbakat, külön is kitért az Összmagyar Bizottság megalapítására. Kovács László tagtársunk – egyébként az ellenőrző bizottság tagja – néhány ponton további módosítást javasolt az előzetesen kiküldött anyaghoz képest, ezekre az MSÚSZ által felkért ügyvédi iroda képviseletében Dr. Csertán Balázs reflektált. Kovács László elfogadta a reflexiókat. Ezek után a közgyűlés szavazott az MSÚSZ új alapszabályáról, s azt teljes támogatásáról biztosította, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megszavazta.

Ezt követően sor került a 2022-es évről szóló beszámolók, valamint a 2023-as költségvetési tervezet elfogadása. Szöllősi György elnök úr szóbeli kiegészítéseket is tett az elnökségi beszámolóval kapcsolatban. Kiemelte a ciklus és a tavalyi esztendő legfontosabb eseményeit, összegezte a Csillag Imre Ösztöndíj-program eddigi éveinek és a Nagy Béla-programnak is az adatait. A tagság egyhangúan elfogadta a beszámolókat és a költségvetés tervezetét.

A tisztújítások kapcsán Dénes Tamás bejelentette, hogy Szokodi László és Halmágyi Zsolt visszavonta előzetes kandidálási szándékát, így minden posztra egy jelölt maradt. Ennek alapján megszavaztatta a tagságot, hozzájárul-e ahhoz, hogy szavazzon a tagjelöltekre való nyílt szavazásról. Ezt, majd magát a nyílt szavazást is egyhangúan támogatta a tagság.

A tisztújítás során a tagság az MSÚSZ elnökének megválasztotta Szöllősi Györgyöt.

Az MSÚSZ első alelnökének Mravik Gusztávot, második alelnökének dr. Csisztu Zsuzsát.

Az MSÚSZ elnökségébe választotta Deák Zsigmondot, Moncz Attilát, Sörös Jenőt és S. Tóth Jánost.

Megválasztotta az Ellenőrző Bizottság elnökének Horváth Imrét, tagjainak Hangay Györgyöt és Kovács Lászlót.

Megválasztotta az Etikai Bizottság elnökének Győr Bélát, tagjainak Vámos Tamást és Zsengellér Zsoltot.

Megválasztotta a Tagfelvételi Bizottság elnökének Pálfalvi Gábort, tagjainak Baricsa Gábort és Pósfai Gyulát.

Az alapszabály módosításával a megválasztott jelöltek mandátuma öt évre szól.

Ugyancsak az alapszabály módosításával immár nem ad hoc bizottság a Szolidaritási Bizottság, hanem a többihez hasonlóan a kongresszus választja. Ennek alapján sor került választásra.

A tagság megválasztotta a Szolidaritási Bizottság elnökének Kopeczky Lajost, tagjainak Erdélyi Mariannt és Török Lászlót.

Első alkalommal választottuk meg az Összmagyar Bizottságot, amelynek elnöke Dunda György, két alelnöke Aczél Péter László és Szőczi Árpád, tagjai Csibi Lóránd, Duducz Tibor, Kádár Zoltán és Szalai Attila lettek. (A jelöltek közül a clevelandi Csibi Lóránd videóüzenetben mutatkozott be.)

 

Ezt követően folytatódott a díjátadások sora.  A nap folyamán a következő  díjakat adtuk át.

Életműdíj: Buzgó József, Rédei Ferenc

Feleki László-díj: Szujó Zoltán, Tóth Anita

Farkas-József-díj: Török Attila

Boskovics Jenő-díj: Balázs Boldizsár

Lázár Bence-díj (a Sport TV-vel közös díj): Wéber Gábor

Gyulai István-díj: Edvi László, Horog László, Suba Kata, Szucher Ervin, Takács Rita, Tóth Bálint

Nívódíj: Bencsik Róbert és dr. Kovács Barnabás, Czeglédi Zsolt, Kolumbán Sándor, Kéri András Dániel

 

A Kodály-központban a program Toót-Holló Tamásnak, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnökének a szervezetet bemutató előadásával zárult.

Este, dr. Őri Lászlónak, a Baranya Vármegyei Közgyűlés elnökének és Bánki Eriknek, a parlament gazdasági bizottsága elnökének meghívására a vármegyei közgyűlés dísztermében tartottuk hagyományos vacsoránkat, amelynek ezúttal nemcsak a hagyományos zászlóátadás volt része (a pécsi Szűcs Zsolttól és dr. Őri Lászlótól a gyulai származású Berta Mihály vette át a szövetség zászlaját), hanem a Magyarország–Ausztria világbajnoki jégkorong-mérkőzés megtekintése is. Sajnos, utóbbinál rosszul szurkoltunk…

Kedden, ugyancsak hagyományainknak megfelelően, sportversenyeket tartottunk. Teniszben két korcsoportban játszottak a résztvevők, a hatvan felettieknél dr. Szalai Attila, a fiatalabbaknál Kádár Zoltán győzött. A Rátgéber Akadémián rendezett teqballversenyt Sus Róbert nyerte. A kosárlabda büntetődobóversenyben, maximális teljesítménnyel, Szabó Máté diadalmaskodott. A Hoffer-kupa kispályás labdarúgó-tornát az id. Dárdai Pál Utánpótlás Központban a Nemzeti Sport csapata nyerte, Vincze Szabolcs – Bobory Balázs, Bódi Csaba, Csillag Péter, Deák Zsigmond, Győri Ferenc, Somlóvári Dávid, Szöllősi György összeállításban, az edző Fazekas Zoltán volt.

 

Fotógaléria: a főoldalon, balra.

Elnokseg

2023. június. 06.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024-ben is kiírta Nívódíj-pályázatát

Nivódíj

A pályázatok beérkezésének a határideje minden kategóriában (írott sajtó, rádió-…

Tovább >>

Rekordnézettséget hozott a Sportgála!

CER_8074

Ez volt az eddigi legnézettebb Év Sportolója Gála-közvetítés. A 2015 óta megrendezett kilenc…

Tovább >>

Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>