Segített az alapítvány és a Blikk

 

A megújult Szombathy Alapítvány megkezdte a munkáját, Kopeczky Lajos kuratóriumi elnök és Erdélyi Mariann kuratóriumi titkár a lakásán kereste fel a stroke-betegség után lábadozó Sághi István kollégánkat hogy a sportújságírók szolidaritásáról biztosítsák a szakmában mindenki által jól ismert, a betegsége előtt örökmozgó “Sághipistát”.

Az alapítvány szerény összeggel kollégánk lábadozását segítő gyógytorna költségeihez is hozzájárult, s a pénzt a kétszeresére emelte a blikkes kollégák – Pista korábban ott dolgozott – felajánlása. Üdvözletüket Kolossváry Balázs főszerkesztő és Csontos Róbert rovatvezető (szintén MSÚSZ-tagok) tolmácsolta. Az alapítvány és a Blikk vezetőihez csatlakozott az MSÚSZ képviseletében Szöllősi György elnök, Mravik Gusztáv alelnök valamint Győr Béla, az etikai bizottság elnöke – ő kezdeményezte, hogy az alapítvány nyújtson segítséget Pista gyógykezeléséhez – is. Előbbiek beszámoltak arról, hogy a szövetség munkájával egy időben az alapítvány tevékenysége is megújul, gyűlnek az adományok az évekig érdemi munka nélkül vegetáló szervezet bankszámláján.
Szöllősi György elmondta azt is, hogy az új alapszabály értelmében a jövőre Kelet-Magyarországon rendezendő kétnapos, a teljes tagság számára ingyenes részvételt biztosító kongresszus helyszíne a sok korábbi közös programnak otthont adó Tápiószentmártonban, a Kincsem Hotelben és Lovasparkban lesz 2016 tavaszán.
Remélhetőleg újra a máris napról napra javuló egészségi állapotú Sághi István részvételével.

blikk

Szöllősi György kíván jobbulást

2

Sághi István és Kopeczky lajos

kol

Kolossváry Balázs a blikkesek üdvözletét tolmácsolta, a háttérben Győr Béla

Fotók: Mravik Gusztáv

2015. december. 08.

Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Rekordnézettséget hozott a Sportgála!

CER_8074

Ez volt az eddigi legnézettebb Év Sportolója Gála-közvetítés. A 2015 óta megrendezett kilenc…

Tovább >>

Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>

Ismertté váltak a hármas listák, óriási verseny több kategóriában

bejelentes2

Rekordszámú voks érkezett az Év Sportolóira a Magyar Sportújságírók Szövetsége 66. szavazásán. A korábbi, 2019-as csúcsot (439) felülmúlva, 471-en…

Tovább >>