Rövid, de tartalmas

A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség 81. kongresszusáról jelentjük Brüsszelből:

Az AIPS Médiadíjat alapított, amelyet hat kategóriában jövőre oszt ki először.

Sportdiplomácia értelemben is aktív program várta a belga fővárosban a háromtagú magyar delegációt  (dr. Csisztu Zsuzsa első alelnök, AIPS vb-tag, Szöllősi György elnök, AIPS Europe vb-tag,  Mravik Gusztáv alelnök, balra) a 81. AIPS-kongresszus második, befejező napján.

Hárman

Már a reggeli nyitótéma is izgalmas volt, a sport béketeremtő és gazdasási fejlődést generáló hatásairól tartott  előadást , őexelenciája, Nyesom Ezenwo Wike, Nigéria – Niger folyó deltája területének – kormányzója. A görög Konsztantinosz Vernikosz, a  Nemzetközi Olimpiai Bizottság által létrehozott és a nemzetközi sportmédia életből egyre nagyobb szeletet bemutatni kívánó Olimpiai csatornáról szólt. A svéd Hans Hultman, a FIFA médiafőnöke az oroszországi futball-vb sajtókiszolgálásról beszélt részletesen.

Niger

Mitchell Obi, az AIPS Africa elnöke (balra), Nyesom Ezenwo Wike és Gianni Merlo, az AIPS első embere

A nap egyik legnehezebben emészthető témája – amely úgy tetszik, az Európa Unió vezetőinek is öt esztendeje” üli meg a gyomrát” – egy olyan petíció alapkoncepciójának az ismertetése volt, amelyet az információhoz való hozzáférés alapjogának védelméért indított korábban  a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség. Ez alapján az AIPS nehezményezi azt az egyre erősödő tendenciát, amely szerint bizonyos orgánumoktól a tőkeerős jogtulajdonos megtagadja az információhoz jutás alapjogát és kifejezetten extra díjak megfizetésétől teszi függővé a nem jogtulajdonos médiumok közvetítési és tudósítási lehetőségeit. A kérdéskör leginkább a futballt érinti. Például az egyesületi fotósok egyre inkább kivételezett helyzetbe kerülnek, vagy éppen a klub saját televíziós társaságának privilegizált pozíciója jelenti sok esetben az akadályt. Így gyakran szinte lehetetlen az információk közvetlen forrásával, tehát a játékosokkal, edzőkkel, vezetőkkel interjút készíteni. Nem egyszer fordul elő, hogy a „házi” csatorna vagy „udvari fotós” anyagai,  képei használhatók csak fel. Nehezíti a helyzetet az is: ha mégis összejön a beszélgetés, akkor a tartalmat előre egyeztetni kell, a kérdéseket el kell küldeni.  A  pódiumbeszélgetést úgy lehet összegezni, hogy egyéni akciók nem vezetnek eredményre az európai politika színterén, amely egyébként előszeretettel utalta volna ezt témát nemzeti hatáskörbe. Csak a nemzetek összefogásával és együttes szervezeti, az AIPS legmagasabb szintű reprezentatív fellépésével lehet nyomást gyakorolni elsősorban a tőkeerős médiaszereplőkre, hogy ne szoríthassák ki a kisebb résztvevőket az információhoz jutás, a véleménynyilvánítás szabadságának alapvető jogként értelmezett lehetőségeiből.

Szó esett arról is, hogy az eseményeket követő sajtótájékoztatók hanyatló népszerűsége miatt egyre nagyobb szerep jut a mixed-zone-nak, vagyis amikor a tudósítók az öltözőből kijövő játékosokat versenyzőket faggathatják.

Évek óta a magyar szövetség képviselője adja át az  Év sajtóközpontja-díjat, amit most a 2017-es londoni atlétikai-vb “médiacsapata” kapott meg. Az eilsmerést ezúttal csak képletesen tudta átadni  Csisztu Zsuzsa Jayne Pearce-nek, az esemény sajtós házigazdájának, mert a ZEMA ékszerház erre a célra készült díja sajnos a szállítás során megsérült, az elismerés majd postai úton jut el Angliába.

Brüssz

Csisztu Zsuzsa, Jayne Pearce és Gianni Merlo

Egyre népszerűbb az AIPS Young Reporter-programja, erről az ebben korábban résztvevő szerb Szonja Niszkevics beszélt részletesen, aki jelenleg már az AIPS lausanne-i székházában dolgozó adminisztrációs csapatban és a szövetség weboldalának szerkesztésében is már oroszlánrészt vállal.

A 81. kongresszuson részletesen ismertették  a nemzetközi szövetség által alapított AIPS Sport Media Awards – vagyis az AIPS Sportmédiadíj pályázati feltételeit. Egy olyan szakmában, amely a digitális korszak új kihívásai miatt napi harcot vív az életben maradásáért, egy ilyen világszintű szakmai elismeréssel, amely a minőségi tartalmat, a szakmai tökéletességre törekvést, a kreativitást kívánja díjazni – ahogy Gianni Merlo elnök fogalmazott – “fényes jövőt ígérhetünk, még ilyen sötét időkben is” A kiírás szerint hat kategóriában az első három-három helyezett között 104 ezer dollárt  osztanak ki, először 2019-ben. Az új nemzetközi sajtódíjról a május végén Kecskeméten tartandó Sportújságíró-kongresszuson hallható majd tájékoztatás.

Megállapítható, hogy az AIPS történetének egyik legrövidebb  mégis talán legtartalmasabb kongresszusát tartotta a belga fővárosban, amelyen 91 ország képviseltette magát.

AIPS

 

2018. május. 11.

Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>

Ismertté váltak a hármas listák, óriási verseny több kategóriában

bejelentes2

Rekordszámú voks érkezett az Év Sportolóira a Magyar Sportújságírók Szövetsége 66. szavazásán. A korábbi, 2019-as csúcsot (439) felülmúlva, 471-en…

Tovább >>

Megkezdődött a szavazás az Év sportolója-díjak jelöltjeire

Tavalyi

A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024.  január 8-án, hétfőn, a budapesti Operaházban rendezi meg a 66. M4 Sport – Az…

Tovább >>