Ők nyerhetnek

A Nemzeti Színházban tartott az M4 Sport + által élőben közvetített online sajtótájékoztatón kiderült, mely sportolók, edzők és csapatok reménykedhetnek abban, hogy díjazzák őket az Év Sportolója Gálán.

2021sajttáj (2)

Mint köztudomású a Magyar Sportújságírók Szövetsége legutóbbi, online elnökségi ülésén úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány ellenére megrendezi az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála 2020 televíziós díjátadót, 2021.  január 11-én, hétfőn. Ezúttal azonban a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően nézők nélkül, a fizikai találkozások számát minimálisra csökkentve a hagyományos helyszínen, a Nemzeti Színházban kialakított stúdióban neves díjátadókkal, a megszokott trófeával kitüntetett győztesekkel és virtuális „vendégekkel”, műsorvezetővel. A műfaj adottságaiból fakad, hogy ez előre felvett elemekből összevágott 90 perces adás lesz, amely 19.45 órától látható majd az M4 Sporton.

A Magyar Sportújságírók Szövetsége 63. alkalommal hirdette meg a versenyt, az MSÚSZ-tagok közül ezúttal 412 kolléga voksolt, ami nagy szám, ha figyelembe vesszük, hogy ezúttal mindössze négy  napig lehetett, szavazni, mégpedig azért, mert a Veszprém férfi kézilabdacsapata december végén játszott Kölnben a Bajnokok Ligája négyes döntőjében.

SzaTü

Az online sajtótájékoztatón dr. Szabó Tünde sportállamtitkár elmondta: „A vírus behálózta a 2020-as évet és a sport területeit is, erre felkészülni nem lehetett. De úgy gondolom, hogy sikerült olyan helyzetet megteremteni a sportolóknak, hogy a felkészülésük és a versenyeztetésük is sikeres legyen. Magyarország számára a sportágazat kiemelt szerepű, ezért igyekeztünk tavasszal az európai viszonyokat figyelembe véve a legkésőbb zárni és a leghamarabb megnyitni a sportlétesítményeket. Az Év Sportolója Gála, nagyon rangos esemény, hiszen a legjobb sportolók kapnak díjakat.” Kiemelte a tornász Keleti Ágnest, aki január 9-én lesz százesztendős; öt olimpiai aranyéremmel büszkélkedhet, ő a világ legidősebb élő ötkarikás bajnoka, hazánk egyik legeredményesebb sportolója, ezért a gálán méltó módon szeretnék köszönteni őt.

SzéDá (2)

 

Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója közölte, hogy a gála műsorvezetője Berkesi Judit lesz, majd bejelentette, hogy az Év-sportpillanata-díj  dobogósait. Az m4sport.hu honlapon lehetett szavazni az első három közé ábécérendben került: SZOBOSZLAI Dominik futball Eb-részvételt érő gólja az Izland elleni pótselejtezőn; VALTER Attila kerékpáros győzelme a Tour de Hongrie utolsó szakaszán a Kékestetőn; valamint VOGEL Soma döntős védése a vízilabda Európa-bajnokságon. Arról, hogy ki nyer majd, háromtagú zsűri dönt, melynek elnöke a legendás rádiós sportriporter, az MSÚSZ tiszteletbeli elnöke, Novotny Zoltán, két tagja pedig Székely Dávid és Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke, a Nemzeti Sport főszerkesztője. Az M4 Sport szakmai partnere a gála sugárzásában ezúttal is az Antenna Hungária Zrt. lesz, amely a csatornán futó sportközvetítéseknek is állandó műsorkészítője.

SzL

Szabó László, a gála kreatív producere szerint mindent megtesznek, hogy különleges élményben legyen részük a sportolóknak a gálán. “Ez a hatodik év, hogy én lehetek a gála producere, talán nem ünneprontó, ha azt mondom, hogy ez a legszomorúbb év. Ez lesz az eddigi legnagyobb kihívás. Leköltözik a gála a nagyszínpadról a Gobbi Hilda terembe, nem tudjuk élőben közvetíteni az eseményt, nem lesz közönség, a díjazottak és a díjátadók egy része sem lehet velünk. Előre felveszünk mindent, tehát a nézők konzervadást látnak, de igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy titokban maradjanak a győztesek. Mindezek ellenére úgy gondoljuk, hogy a világra szóló magyar sportsikereknek világra szóló díjátadók járnak: fellépőkkel és nagyszerű, különös látványelemekkel készülünk” – mondta Szabó, aki Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Sakkszövetség elnöke is.

 

Zsudíj

 

Dr. Csisztu Zsuzsa, az MSÚSZ alelnöke, az AIPS végrehajtó bizottsági tagja szerint rengeteg vita alakul ki a tagok között „Amikor arról beszélünk, egy sporteseménynek mekkora a jelentősége, akkor azt is meg kell néznünk, hogy milyen teljesítményt tett le az asztalra az adott sportoló, de fontos megvizsgálnunk, hogy milyen tömegeket mozdít meg az adott sportág. Nagyon összetett kérdés, hogy egy sportteljesítmény mitől lesz népszerű és mitől lesz a legjobbak legjobbja”  – mondta, majd bemutatta a gála trófeájának legújabb változatát, a ZEMA ékszerház alkotását.

 

SzöGyu (2)

Következett Szöllősi György, aki elmondta: „Az elmúlt hónapokban sok mindent megtanultunk értékelni, amit előtte természetesnek gondoltunk. Nagyon röviden a múltról néhány szó: 1958 óta választják meg a sportújságírók az esztendő kiemelkedő sportolóit, és most látjuk igazán, hogy 62 alkalommal megszakítás nélkül díjaztak tagjaink, s ez fantasztikus dolog. Ez a hagyomány kötelezett arra, hogy az idén se maradjon el a gála.” Virtuálisan több sztárvendége is lesz az eseménynek,  közülük az elnök kettőnek a nevét elárulta: a ma már Amerikában élő Nadia Comaneci, többszörös olimpiai bajnok román tornász és Susan Francia (Francia Zsuzsa) az Egyesült Államok magyar származású kétszeres olimpiai bajnok evezőse akinek az édesanyja Karikó Katalin biokémikus, az ő szabadalma alapján fejlesztették ki a koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni oltások egyikét – a világsajtó a Nobel-díj várományosaként említi.

Az újságírók a sajtótájékoztató kezdetéig szavazhattak, a különböző kategóriák három-három helyezettjét ábécérendben Szöllősi György jelentette be.

AZ ÉV FÉRFI SPORTOLÓJA-DÍJ DOBOGÓSAI

FUCSOVICS Márton (teniszező)

GULÁCSI Péter (labdarúgó)

SZOBOSZLAI Dominik (labdarúgó)

 

AZ ÉV NŐI SPORTOLÓJA-DÍJ DOBOGÓSAI

KAPÁS Boglárka (úszó)

KARAKAS Hedvig (cselgáncsozó)

KOVÁCS Zsófia (tornász)

 

AZ ÉV CSAPATA-DÍJ DOBOGÓSAI (hagyományos csapatsportok)

A FERENCVÁROS LABDARÚGÓCSAPATA

A FÉRFI LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT

A FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT

 

AZ ÉV CSAPATA-DÍJ DOBOGÓSAI (egyéni sportágak csapatversenye)

BABOS Tímea, Kristina MLADENOVIC (tenisz)

A FÉRFI TENISZVÁLOGATOTT

A NŐI TORNÁSZVÁLOGATOTT

 

AZ ÉV EDZŐJE-DÍJ DOBOGÓSAI

MÄRCZ Tamás (vízilabda, szövetségi kapitány)

Szerhij REBROV (labdarúgás, az FTC vezetőedzője)

Marco ROSSI (labdarúgás, szövetségi kapitány)

Az idén is díjazzák a gálán az Év e-sportolóját valamint az Év szabadidős sporteseményét. E két kategóriára pályázni kellett, a győztesekről az MSÚSZ elnöksége dönt.

Az M4  Sport – Az Év Sportolója Gálán veheti át az elismeréseket a rendezvény egyik kiemelt támogatója, a Mediaworks által szervezett Kézisek kézise- és Pólósok pólósa-díj győztese, azaz minden idők legjobb magyar női és férfi kézilabdázója, valamint vízilabdázója.

Mivel a koronavírus-járvány miatt az idén nagyon kevés eseményt rendeztek a fogyatékos sportolóknak ezúttal csak egy közös kategóriában hirdetünk győztest, a férfiakat, a nőket együtt díjazzuk, a csapatoknál ezúttal nem lesz nyertes. E díj jelöltjeinek listáját a Magyar Paralimpiai Bizottság állította össze, a végső sorrendről az MPB által felkért szakemberek, szakírók döntenek.

AZ ÉV FOGYATÉKOS SPORTOLÓJA-DÍJ DOBOGÓSAI

BERENTE Judit (szervátültetett sífutó, sílövő)

KISS Péter Pál (parakajakos)

OSVÁTH Richárd (kerekesszékes vívó)

 

TiVi

A sajtótájékoztató moderátora Tihany Viktor, az M4 Sport műsorvezető-riportere volt.

Fotók: MSÚSZ/Cseh Péter

2021. január. 02.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024-ben is kiírta Nívódíj-pályázatát

Nivódíj

A pályázatok beérkezésének a határideje minden kategóriában (írott sajtó, rádió-…

Tovább >>

Rekordnézettséget hozott a Sportgála!

CER_8074

Ez volt az eddigi legnézettebb Év Sportolója Gála-közvetítés. A 2015 óta megrendezett kilenc…

Tovább >>

Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>