Ők nyerhetnek

A Nemzeti Színházban tartott sajtótájékoztatón kiderült, mely sportolók, edzők és csapatok reménykedhetnek abban, hogy díjazzák őket február 14-én, csütörtökön a szintén a Duna-parti teátrumban rendezendő M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán.

sajttáj

A Magyar Sportújságírók Szövetsége 61. alkalommal hirdette meg a versenyt.

Vidnyánszky

 

A hétfői eseményen Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, aki beszédében úgy fogalmazott: „Köszönöm mindenkinek, akinek köze van ahhoz a döntéshez, hogy itt a színházban ünnepelhetünk meg ennyi nagy teljesítményt nyújtó sportolót.”

Székely

A gála  névadó szponzorának, az M4 Sportnak a  csatornaigazgatója, Székely Dávid örömét fejezte ki, hogy ismét itt az alkalom a nagyszerű teljesítményt nyújtó sportolók megünneplésére azután, hogy magyar sportsikerekben ilyen gazdag év áll mögöttünk.” Örömmel közölte, hogy az Év-góljára nagyon sok szavazat érkezett a szurkolóktól a honlapukra,most háromra szűkült a tízes lista, a voksolás a gála kezdetéig tart az  internetes oldalukon.

Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa programsorozat – a rendezvény egyik támogatója – nagykövete, videoüzenetében arra hívta fel a figyelmet, hogy sohasem késő elkezdeni sportolni,a mozgásra, a versenyzésre ebben az évben rengeteg lehetőség lesz Budán és Pesten.

 

SzaBÓ LACI

Szabó László, a gálaest kreatív producere elmondta: „A színpadon helyet kap egyebek mellett a könnyű- és komolyzene, a néptánc, a kortárs tánc, a sport pedig még kiemeltebben jelen lesz, mint szokott. Törekszünk arra, hogy maguk a sportolók egyfajta művészeti tevékenységként mutassák be saját sportágukat. Egyedi, erre az alkalomra készült produkciókról van szó, nem tucatfellépésekről, ezeket korábban nem láthatták a nézők, és a későbbiekben sem tehetik meg. Minden évben kérdés az is, ki énekli a Himnuszt, az idén öt énekes adja elő együtt, de hogy kik, az maradjon titok.” Azt viszont elárulta, hogy a sztárfellépők egyike Rúzsa Magdi lesz. Szabó László a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökeként is érdekelve volt a gálán, ennek kapcsán köszönetet mondott a szervezőknek, hogy a fogyatékos sportolók ugyanolyan megbecsülésnek örvendenek az eseményen, mint az épek.

 

Csisztu Zsuzsa

Csisztu Zsuzsa, az MSÚSZ alelnöke  bemutatta a győzteseknek és életműdíjasoknak járó díjakat készítő Zema Porcelánmanufaktúra legújabb, erre az alkalomra tervezett és készített trófeáját „Ha valakinek ismerős, az nem véletlen, mert a tavalyi továbbfejlesztett változata.  Nyolc centiméterrel még magasabb, monumentálisabb lett, Pap Erzsébet tervező  egyfajta hármas egységgel kívánt tisztelegni a nagy sportteljesítmények előtt, utalva a három-három döntős jelöltre. Újítás, hogy immár a parasportok piktogramjai is rákerültek a díjra.”

mOHAY

Tavaly Berkesi Judit volt a műsorvezető, az idén pedig szintén az M4 Sport riportere, Mohay Bence lesz a házigazda.„A színpadra lépő sportolók mögött rengeteg munka van, a legkevesebb, hogy én is igyekszem tökéletesen felkészülni belőlük, ezzel is megtisztelve őket. Tudom, hogy ez speciális közeg, ők sokszor jobban izgulnak a színpadon, mint a saját versenyükön. Minden egyes győzelem külön történet, amit megpróbálunk bemutatni. ”

Gyuri

Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetsége és a szervezőbizottság elnöke köszönetet mondott azoknak, akik a nagyszabású gálát évek óta lehetővé teszik, így Magyarország kormányának, a sportállamtitkárságnak, az M4 Sportnak, a Nemzeti Színháznak, a szervezőbizottságnak, a kereskedelmi szponzoroknak, a partnereknek, így a MOB-nak, az MLSZ-nek, a Magyar Paralimpiai Bizottságnak, a sportági szövetségeknek és a sportolóknak is.  Elmondta, emeli az idei, 61. gála ünnepélyességét, hogy az MSÚSZ jogelődének tekinthető Magyar Sporthírlapírók Szindikátusa megalakulásának 110. évfordulója van ebben az évben. A gálán ezúttal is tiszteletüket teszik a határainkon túl élő magyar sportlegendák, közülük a Svájcban élő, osztrák színekben olimpiai bajnokságot nyerő Hunyady Emese gyorskorcsolyázót és a belgiumi  lakos Fazekas László labdarúgót említette, mindketten díjat adnak át az eseményen. A jövőt is előrevetítve pedig közölte, hogy egy év múlva már a szabadidő- és e-sportolókat is szeretné a szövetség valamilyen módon megünnepelni a gálán. Ezután szigorún ábécérendben ismertette az egyes kategóriák Top 3 helyezettjeit. Akárcsak tavaly ismét csúcsjavításról számolhatott be: a 2016-os voksolásra 370-en, a 2017-esre 436-an, a 2018-asra pedig 439-en szavaztak.

 

JELÖLTEK

Az év fogyatékos férfi sportolója
Gelencsér Róbert (szervátültetett atléta)
Mihálovits Tamás (szervátültetett atléta)
Osváth Richárd (kerekesszékes vívó)

Az év fogyatékos női sportolója
Ekler Luca (paraatléta)
Gyurkó Alexandra (szervátültetett úszó)
Pap Bianka (paraúszó)

Az év fogyatékos csapata
Asztalitenisz vegyes páros (szervátültetett)
Férfi asztalitenisz páros (szervátültetett)
Női kerekesszékes vívóválogatott

Az év fogyatékosokkal foglalkozó edzője
Beliczay Sándor (vívás)
Pécsi Annamária (úszás)
Szabó Álmos (úszás)

Az év női labdarúgója
Csiszár Henrietta
Jakabfi Zsanett
Vágó Fanny

Az év férfi labdarúgója
Gulácsi Péter (Leipzig)
Juhász Roland (Mol Vidi)
Szalai Ádám (Hoffenheim)

Az év edzője
Bánhidi Ákos, Csang Csing Lina (férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltó)
Golovin Vlagyimir (junior női kézilabda-válogatott)
Sike András (a kötöttfogású birkózószakág szövetségi kapitánya)

Az év csapata (hagyományos csapatsportágakban)
FTC-Telekom Waterpolo (férfi vízilabda)
Győri Audi ETO KC (női kézilabda)
Junior női kézilabda-válogatott

Az év csapata (egyéni sportágak csapatversenye)
Férfi kardválogatott
Férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltó
Női kajak négyes

Az év női sportolója
Babos Tímea (teniszező)
Hosszú Katinka (úszó)
Kozák Danuta (kajakos)

Az év férfi sportolója
Bácsi Péter (birkózó)
Fucsovics Márton (teniszező)
Liu Shaolin Sándor (rövid pályás gyorskorcsolyázó)

Mint fentebb megírtuk az Év gólja-versenyt a szurkolók döntik el, a legjobb három közé került:

Bódi Ádám (Debrecen) gólja a Paks ellen (NB I)
Loic Nego (Mol Vidi FC) gólja a Chelsea ellen, (Európa-liga-csoportmérkőzés)
Sigér Dávid (Ferencváros) gólja az MTK ellen, (NB I)

A szavazás a gála kezdetéig, azaz február 14-én, csütörtökön 20 óráig tart, akkor derül ki a győztes személye, s akkor tudjuk majd meg, hogy a további 11 kategóriában ki kapja majd a díszes trófeát. Szavazni az M4 Sport honlapján lehet.

Az ünnepségen két életműdíjast is köszöntenek: az MLSZ kitüntetettjét a labdarúgó-szövetség elnöksége, az MSÚSZ-MOB díjazottját pedig a két szervezet választja meg.

Tihany

A sajtótájékoztatót az M4 Sport riportere, Tihany Viktor vezette.

Fotók: Zsigmond László Márton

Figyelem!

A február 14-i Gálára a sajtó munkatársainak legkésőbb február 8-ig, péntekig lehet akkreditálni az akkreditacio@sportujsagirok.hu e-mail címen Szerencsi Éva sajtófőnöknél.
Akkreditációt korlátozott számban, csak az eseményen dolgozó kollégáknak tudunk adni. Az akkreditációs kérelem elbírálásáról értesítést küldünk.

 

2019. február. 04.

Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Rekordnézettséget hozott a Sportgála!

CER_8074

Ez volt az eddigi legnézettebb Év Sportolója Gála-közvetítés. A 2015 óta megrendezett kilenc…

Tovább >>

Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>

Ismertté váltak a hármas listák, óriási verseny több kategóriában

bejelentes2

Rekordszámú voks érkezett az Év Sportolóira a Magyar Sportújságírók Szövetsége 66. szavazásán. A korábbi, 2019-as csúcsot (439) felülmúlva, 471-en…

Tovább >>