Nyertek a hazaiak

érkezésA Magyar Sportújságírók Szövetsége június 5-én a debreceni magyar–litván labdarúgó felkészülési mérkőzésre újdonságként médiabuszt indított Budapestről. A jelentkezők közül többen nagy örömmel vállalták, hogy a kánikulában  kispályán mérjék össze tudásukat a helyi kollégákkal. Csapatunk az MLSZ-nek köszönhetően válogatott szerelésben (piros mez, fehér nadrág, zöld sportszár)  léphetett pályára az Oláh Gábor utcai Stadion műfüvén: Makray Balázsnak, a debreceni Sportcentrum stratégiai igazgatójának is jár a háromszoros hurrá! Ellenfelünket nemcsak a hazai pálya segítette, hanem az is, hogy nekik volt egy cseréjük, a mi hat emberünk végigjátszotta a 2×25 percet. A meccsen mindkét fél megelégedésére Mező  Sándor megyei játékvezető fújta a sípot.

A találkozó elején nekünk volt több helyzetünk, azonban az első gólt a debreceniek szerezték, Bereczki Szabolcs (civishir.hu) talált a hálóba. Ez után azonban ellenállhatatlanul rúgtuk labdát és a gólokat, sorrendben Guber Péter (onlajnok.com) és Sus Róbert (PUSKAS.com, kétszer) ragadtatta tapsra a nézőket. A hajdúsági tollforgatók nem adták fel: Kiss Miklós (onlajnok.com) két góljával egyenlítettek,  majd Guber ismét vezetést szerzett, amint megint csak Kiss egalizált. (4-4)

Nagyon jól jött a szünet, s az ásványvíz, ami nemcsak belülre, hanem a fejre is került… Makranczi László (unideb.hu) megszerezte a vezetést az otthon játszóknak, Guber még egyszer a kapuba talált, de hiába védett többször is remekül kapusunk, Fehér György (FourFourTwo.hu), Horváth Zoltán (Magyar Katolikus Rádió) és újfent Makranczi góljával 7-5-re nyertek a hazaiak.

Együttesünkben szerepelt még Deák Zsigmond (Napi Gazdaság), Lukács Zsolt (Udvarhelyi Hírportál) és Horváth György (sportmindenkinek.hu), az ellenfélnél pedig Bereczki Attila (civishir.hu), Komáromi Árpád (goool.hu), Marosi Zoltán (Campus Rádió);  meg kell említeni még egy Bereczkyt, Attilát, a Nemzeti Sport helyi tudósítóját, aki toborozta a csapatot.

Játékosaink és szurkoló kollégák a vereség ellenére vidám hangulatban fogyasztották el a finom uzsonnát, majd a társaság átbuszozott az új Nagyerdei Stadionba, ahol kezdődött a válogatott találkozó, a kollégáknak pedig a munka.

Címlapkép:Támadnak a hazaiak Fotó: Bodnár Zalán

Cikk-kép: Érkezés Debrecenbe Fotó: Mravik Gusztáv

 

2015. június. 06.

Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>

Ismertté váltak a hármas listák, óriási verseny több kategóriában

bejelentes2

Rekordszámú voks érkezett az Év Sportolóira a Magyar Sportújságírók Szövetsége 66. szavazásán. A korábbi, 2019-as csúcsot (439) felülmúlva, 471-en…

Tovább >>

Megkezdődött a szavazás az Év sportolója-díjak jelöltjeire

Tavalyi

A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024.  január 8-án, hétfőn, a budapesti Operaházban rendezi meg a 66. M4 Sport – Az…

Tovább >>