Nők a sportban és a sportmédiában

A jövő évi tokiói olimpián már a résztvevő sportolók 48,8 százaléka lesz nő, a sportvezetők között és a sportmédiában azonban még elenyésző az arányuk a férfiakéhoz képest – hangzott el szombaton, a szövetségünk alelnöke, Csisztu Zsuzsa által szervezett nemzetközi konferencián.

Csisztu

A 110 éves MSÚSZ Jubileumi sportújságíró-kongresszusának második napjánk a Testnevelési Egyetem Athén termében rendezett tanácskozáson Szabó Tünde sportért felelős államtitkár előadásában kiemelte: a nők aránya egyre növekszik az ötkarikás játékokon.

Tünde
“A második nyári olimpián még csak huszonkét nő vett részt, 1988-ban Szöulban a versenyzők 26,1 százaléka került ki közülük, három éve Rióban már 45,2 százalékuk, Tokióban pedig ez a szám 48,8 százalékra emelkedik” – jelentette ki az államtitkár, aki hozzáfűzte: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sokat tesz a nők szerepének erősítéséért, s már csak a rögbi és a bob olyan sportágak, amelyben kizárólag férfiak versenyezhetnek.
Szabó Tünde megvizsgálta hogy a sportvezetők között milyen szerep jut a gyengébb nem képviselőinek, s mindössze három olyan hazai sportszövetséget talált, amelynek nő az elnöke, és ugyancsak háromnak van női főtitkára, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségében pedig egyedül Pálinger Katalin képviseli a hölgyeket.

Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke viszont arra emlékeztetett, hogy a riói olimpia nyolc magyar aranyérméből hetet női versenyzők szereztek, amihez Gál Andrea, a TE Társadalomtudományi Tanszékének vezetője azt tette hozzá: kizárólag a hölgyek eredményeit figyelembe véve Magyarország a hetedik helyen végzett volna a nemzetek versenyében.
Az előadásokból kiderült: bár az eredményeket inkább a nők szállítják, a Kiemelt Edzői Programban a férfi trénerek száma 174, míg a nőké csak 15, viszont az Utánpótlás Edzői Programban érdekelt női szakemberek aránya már 40 százalék.

Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora azt hangsúlyozta, hogy a homogén női közösségeknek nagyobb az összetartó ereje, mint a férfiaké.

Mocsai

Ha egy edző vagy vezető nem megfelelően közelít a közösséghez, akkor később sokkal nehezebben fogadják el” – állapította meg Mocsai. Lajos. A korábban mind a női, mind a férfi magyar kézilabda-válogatottat hosszú éveken át irányító szakember szerint sportágában a nők sokkal kollektívebbek, taktikusabbak, a férfiakhoz képest megnövelték a támadási variációk számát, ugyanakkor a hölgyek jobban tűrik a monotonitást.

Donna de Varona kétszeres olimpiai bajnok úszó, az Egyesült Államok első női televíziós sportriportere kifejtette: sportsikereit annak köszönhette, hogy edzője, George Haines értette a női versenyzőksportolók gondolatvilágát, s személyre szabott edzésprogramot dolgozott ki neki. Az öt amerikai elnök tanacsadójaként dolgozó Da Varona arról is beszélt, hogy sportpályafutása után bizonytalan jövő várt rá, s ez a helyzet csak azután változott meg, hogy kezdeményezésére hazájában 1972-ben elfogadták a nemek közti megkülönböztetést tiltó törvényt.

Donna

“Ezután az amerikai nők a csapatsportágakban kezdtek dominálni” – magyarázta a kétszeres ötkarikás bajnok úszó, aki emlékeztetett rá, a nők szerepe egyre fontosabbá vált, ezt jelezte, hogy a NOB 1981-ben létrehozta sportolói bizottságát, majd tíz évre rá megrendezték az első női labdarúgó-világbajnokságot.

“A NOB hajtotta végre a legsikeresebb egyenlőségi programot, de még van teendő bőven” – zárta szavait Da Varona, aki szerint azért is fontos a nők részvétele a sportpiacon, mert az többmilliárdos üzletet generál.
Gál Andrea előadásából kiderült még, hogy az írott médiában mindössze tíz százalék a nő, s a sportsajtóban is kevés a női újságíró, szerkesztő.

Gál
“A sportújságírás férfi szakma, a nőknek többet kellett kell tenniük azért, hogy elfogadják őket” – állapította meg a TE tanszékvezetője.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra Budapest humán főpolgármester-helyettese arról számolt be, hogy az életmódváltó programokon, valamint a fővárosi futóversenyeken, különösen a nagyobb állóképességet igénylő távokon résztvevők többsége nő.

Főpolgh

Csisztu Zsuzsa arról beszélt, hogy tisztelni kell a sportolót és a teljesítményt.

“A teljesítménynek nincs neme, csak jó vagy rossz van belőle” – jelentette ki az AIPS végrehajtó bizottságának tagja, majd a legendás rádióriportert, Szepesi Györgyöt idézte, aki szerint egy újságírónak szeretnie kell a sportot, s ha ez megvan, akkor előbb-utóbb eljut odáig,  hogy hitelesnek tartják.

A háromszoros riói olimpiai aranyérmes úszó Hosszú Katinka azt hangsúlyozta, hogy a sportágban már megvalósult az egyenlőség, hiszen Tokióban a férfiak és nők ugyanazokban a számokban fognak indulni, sőt, először rendeznek majd vegyes váltót csapatonként két férfi és két női úszó részvételével.

Katinka

Bárcsak megélnénk azt is, hogy néhány év múlva fordított konferenciát tudnánk tartani a férfiak szerepéről” – fogalmazott Hosszú Katinka.

Gianni Merlo, az AIPS elnöke elmondta: Olaszországban azt tapasztalja, hogy változik a társadalom, s a lányok manapság motorikusan ügyesebbek mint a fiúk, mert a babák helyett manapság inkább sportszereket vesznek a kezükbe, miközben a fiúk a labdajátékokkal szemben inkább a számítógépeket választják.

Merlo

Az ezt követő panelbeszélgetés résztvevői, a moderátor szerepé betöltő Charles Camenzuli, AIPS Europe-főnök vezetésével tovább boncolgatták a témát.

panel

Az előadóterem folyosóján kiállítás keretében mutattuk be a AIPS Sport Media Awards tavalyi magyar pályamunkáit.

kiállítás

Fotók: MSÚSZ/Cseh Péter, Szűcs Attila

2019. május. 19.

Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>

Ismertté váltak a hármas listák, óriási verseny több kategóriában

bejelentes2

Rekordszámú voks érkezett az Év Sportolóira a Magyar Sportújságírók Szövetsége 66. szavazásán. A korábbi, 2019-as csúcsot (439) felülmúlva, 471-en…

Tovább >>

Megkezdődött a szavazás az Év sportolója-díjak jelöltjeire

Tavalyi

A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024.  január 8-án, hétfőn, a budapesti Operaházban rendezi meg a 66. M4 Sport – Az…

Tovább >>