Nagyszerű magyar szereplés az AIPS Médiadíjáért kiírt pályázaton

Két magyar film is a legjobb tíz közé jutott a maga kategóriájában az AIPS, a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség immár negyedik alkalommal kiírt Médiadíjáért. Az összesen 11 kategóriába benevezett, rekordot jelentő 133 országból érkezett 1732 pályamű előzsűrizését az AIPS 24 tagú, öt kontinensről tapasztalt sportújságírókat felsorakoztató végrehajtó bizottsága végezte, ennek a grémiumnak dr. Csisztu Zsuzsa, az MSÚSZ alelnöke személyében magyar tagja is volt.

A mostani szakaszban a legjobb tíznél tartunk, a filmesek sportolói portré kategóriájában Muhi András Pires Egy mindenkiért című, a háromszoros egyéni olimpiai bajnok kardvívóról, Szilágyi Áronról forgatott van még versenyben. Rajta kívül mindössze négy európai van még ebben a kategóriában.

A dokumentumfilmesek versenyében Tihany Viktor, a legutóbbi M4 Sport – Az Év sportolója gála műsorvezetője van még versenyben, Gereben Lívia kosárlabdázóról készített, Amíg a vérem hajt! címmel. A leukémiából kigyógyult válogatott sportoló korábban azt mondta a film kapcsán: „Rengeteg segítséget kaptam, mialatt küzdöttem a betegséggel, most pedig remélem, hogy ez a film lesz segítség azoknak, akik hasonlóan nehéz helyzetbe kerültek.”

A film elkészuítésében, Tihany Viktor mellett, az M4 Sport további munkatársai, Péter Ágoston, Kulcsár András, Németh Gábor is részt vettek.

Minden kategóriában hasonló a következő lépés: a napokban bejelentik, melyik három pályázó lépett még egyet a cél felé, s maradt ezzel versenyben. Az ünnepélyes díjátadást a jövő hónapban, június 12-én, Katarban, a Kalifa Stadionban tartják majd. Az aréna novemberben és decemberben nyolc labdarúgó-világbajnoki mérkőzésnek, köztük a „bronzmeccsnek” is otthont ad majd.

A díjátadóra meghívást kapott Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke, az AIPS Europe alelnöke, valamint dr. Csisztu Zsuzsa, az MSÚSZ alelnöke, az AIPS végrehajtó bizottságának tagja is.

Az AIPS Médiadíjának tavalyi, harmadik kiírásában magyar siker is született, Szilágyi Anna győzött a fiatal fotóriporterek között. Ő  idén is versenyben van, ugyanebben a kategóriában, Like whales, Mint a bálnák című képével.AIPS Media

2022. május. 23.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Újabb európai futballünnep a Puskás Arénában

Europa-liga 2023

Telt házas, hatalmas érdeklődéssel várt összecsapásnak ad otthont szerdán este a Puskás Aréna. A szurkolók mellett a sajtó…

Tovább >>

További öt évre Szöllősi György az MSÚSZ elnöke

Gyuri Zsiga

A Magyar Sportújságírók Szövetségének hétfői pécsi tisztújító közgyűlésén a tagság további öt évre megválasztotta elnöknek Szöllősi Györgyöt, az AIPS Europe…

Tovább >>

Lesz Pécsen megismételt tisztújító közgyűlés

2023 első közgyűlés

Miután határozatlanképtelennek bizonyult, ezért hétfőn, május 22-én meg kell ismételni a Magyar Sportújságírók Szövetsége 2023-as tisztújító közgyűlését. Dénes Tamás, az…

Tovább >>

Csisztu Zsuzsa adta át a legjobb fotósoknak járó díjat

Zsuzsa 2

Alelnökünk, Csisztu Zsuzsa az AIPS alelnökeként az AIPS Médiadíj egyik díjátadója volt Szöulban. „Az AIPS Sportmedia Awardson a világ legjobb…

Tovább >>

Az MSÚSZ vezetői átadták a szövetség által felajánlott díjakat az AIPS kongresszusán

AIPS dij

Évtizedes hagyomány, hogy a magyar szövetség képviselői adják át az AIPS-kongresszuson az év sajtóközpontjának járó díjat. 2022-ben két…

Tovább >>