MÚRE-közgyűlésen jártunk

 

 MSÚSZ-igazolványt vehettek át első romániai tagjaink

Sorrendben harmadszor tartotta közgyűlését a Szatmár megyei Nagykárolyban a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, de most először képviseltette magát a háromnapos összejövetelen a Magyar Sportújságírók Szövetsége is. Díjat és igazolványokat adott át az MSÚSZ elnöke.

A két szervezet a májusi Sportújságíró Kongresszuson kötött együttműködési megállapodást Tápiószentmártonban, amelynek értelmében most Nagykárolyban Szöllősi György MSÚSZ-elnök ünnepélyesen át is adhatta szövetségünk első igazolványait romániai magyar tagjainknak. A MURE szeptember 16. és 18 között megrendezett tisztújító kongresszusán egyébként újraválasztották Rácz Éva elnököt, aki további három évig vezetheti a több száz tagú szakmai szervezetet, ezúton is gratulálunk az elnökasszonynak, aki immár az MSÚSZ-nek is tiszteletbeli tagja.

Szövetségünk a MURE Brassai 2015 fotópályázat díjazottjai közül a sportfotó kategória második helyezettjének, a csíkszeredai Szigeti Vajk Istvánnak  ajánlott fel különdíjat, B. Bába Éva, Dénes Tamás és Sándor Mihály ötkötetes, A magyar labdarúgás története című monumentális munkáját, amelyet Szöllősi György adott át a Károlyi-kastély Lovagtermében tartott ünnepélyes díjátadón. Az MSÚSZ elnöke informális megbeszéléseket folytatott további Kárpát-medencei magyar újságíró szervezetek képviselőivel, így várhatóan hamarosan – a romániai magyar kollégákhoz hasonlóan kettős tagággal – vajdasági és kárpátaljai sportújságírók is csatlakoznak az MSÚSZ-hez.

Nagykárolyban szövetségünk 2016-2017-es igazolványát vehette át, és meghívást kapott a januári Év Sportolója Gálára Becze Zoltán, Bögözi Attila, Czimbalmos Ferenc, Farczádi Atttila, Kádár Zoltán, Rácz Éva, Szép Zoltán és Szucher Ervin. A tisztújítás során az alapszabály módosításának megfelelően területi vezetőket is választottak, a Székelyföldi Régió képviselője Szucher Ervin marosvásárhelyi újságíró, az MSÚSZ tagja bekerült az Igazgatótanácsba is..

 

bogozi

Bögözi Attila átveszi az igazolványát Szöllősi Györgytől

 

szucher

Farczádi Attila (balra) és Szucher Ervin büszkén mutatja új tagságiját

dij

 Szigeti Vajk István fotós megkapja szövetségünk különdíját

2016. szeptember. 26.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Az MSÚSZ közleménye

CSPH9892

A Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöksége megdöbbenéssel értesült arról, hogy az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége a Külgazdasági és Külügyminisztérium kérését…

Tovább >>

Megszületett a Vezéráldozat

RTP_4362

Bemutatták tagtársunk, Novák Miklós új regényét.  Szeptember 6-án bemutatták a Lapáton és a Fölpassz regények szerzője,…

Tovább >>

Az MSÚSZ képviselői a MOB újjáalakult Médiabizottságában

MOB

Újjáalakult a MOB Médiabizottsága, az olimpiai bizottság támogatja a CSIÖP-öt. Amint azt Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára szövetségünk…

Tovább >>

Együttműködés a médiahatóság és az MSÚSZ között

NMHH_

Együttműködési keretmegállapodást kötött a Nemzeti Média-…

Tovább >>

Újságírók a dobogón

Atlkétika_CSPH0150

Immár hagyomány, hogy az AIPS, a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség az Újságírók a dobogón (Journalists on the podium) program keretén belül…

Tovább >>