Miklós Edit átvette az MTK és a MSÚSZ díját is

miklos edit  msuszMiklós Editet választotta az Év sportolójának az MTK. Deutsch Tamás, a kék-fehér klub elnöke a pénteki díjátadón elmondta, hogy az elnökség egyhangúlag döntött Miklós Edit mellett. Emlékeztetett rá, hogy a versenyző a hetedik helyen végzett lesiklásban tavaly Szocsiban, ezzel sporttörténelmet írt, ugyanis magyar síző még nem végzett ilyen előkelő helyen téli olimpián.

Hozzátette: Miklós idén újabb sporttörténelmi tettet hajtott végre, amikor dobogóra állt a világkupában, és ezzel esélye van rá, hogy 2015-ben is az MTK-ban az év sportolójának válasszák. A síző, aki a klub címerével díszített arany nyakláncot kapott jutalmul, elmondta, hogy más-más szempontból fontos az olimpiai hetedik és a világkupa harmadik helyezés. Előbbit nagyobb médiafigyelem kísérte, míg utóbbi szakmai körökben váltott ki nagyobb elismerést. Emlékül a vb-n viselt rajtszámával ajándékozta meg Deutsch Tamást.

A csíkszeredai születésű sportoló még egy elismerést átvehetett pénteken. A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) hagyományos Év sportolója választásán a harmadik helyen végzett a nőknél Hosszú Katinka úszó és Kozák Danuta kajakos mögött, de a decemberi gálán nem lehetett ott, mert külföldön versenyzett. A díjat Pajor-Gyulai László MSÚSZ-elnök adta át Miklós Editnek.

(Forrás: MTI, fotó: Zádor Péter)

2015. április. 10.

Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>

Ismertté váltak a hármas listák, óriási verseny több kategóriában

bejelentes2

Rekordszámú voks érkezett az Év Sportolóira a Magyar Sportújságírók Szövetsége 66. szavazásán. A korábbi, 2019-as csúcsot (439) felülmúlva, 471-en…

Tovább >>

Megkezdődött a szavazás az Év sportolója-díjak jelöltjeire

Tavalyi

A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024.  január 8-án, hétfőn, a budapesti Operaházban rendezi meg a 66. M4 Sport – Az…

Tovább >>