Még négy magyar versenyben

Mind a nyolc kategóriában top 10-re csökkentette a zsűri az első ízben meghirdetett AIPS Sport Media Awards, vagyis a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség Médiadíjára esélyesek körét. A versenyre 119 országból 1273 pályázat, köztük 21 magyar nevezés érkezett.

Top10

Mint ismeretes, a top 20 közé hat magyar pályázat került be, s nagy örömünkre a tízben is szerepel négy kollégánk.

Írott sajtó – Színes írás: Csisztu Zsuzsa – Egy erős nő

portré Szabó Kati négyszeres olimpiai bajnok tornászról  a Presztízs Sportban

Sportfotó – Akciókép : Kovács Anikó (Magyar Kézilabda Szövetség): A Harmadik Kéz

Sportfotó – Sorozat: Mirkó István (Magyar Idők): a Nemzeti Sportban megjelent Hátsó füves-riportokból válogatás, sorozat

Illyés Tibor  (MTI): Háttérfény

Sajnos két magyar pályázat tehát kiesett a versenyből.

Videó, sportdokumentumfilm: Czinke Gyula-Kiss Gergely: A csodafedezet – Vitéz Halasy Olivér élete

Írott sajtó – Publicisztika: Csurka Gergely: Én Édes Katinkám című,

a Nemzeti Sportban megjelent publicisztikája

A kategóriánkénti top 3 pályázó nevét január 2-án hirdeti ki a 11 elismert szakemberből álló zsűri, akiket meghív a 2019. január 21-én, az AIPS lausenne-i kongresszusa keretében tartandó díjátadóra. A bírálók egy nappal az ünnepség előtt találkoznak, hogy döntsenek a helyezésekről.

Reméljük, hogy magyarok is utazhatnak a svájci városba.

Az összes győztes trófeát és 8000 dollárt kap, a második helyezetteknek 3000, a harmadikoknak pedig 2000 dollár a jutalmuk.

Lausanne-ban további két különdíjat (Élet a sportban: életműdíj – az kaphatja, aki elkötelezett a szakma iránt, s egész pályafutása során magas színvonalon dolgozott. Tényfeltáró riport: a hagyományos és az új médiafelületeken azonosít, elmagyaráz, felfed sporttal kapcsolatos témákat, amelyek közérdeklődésre tartanak számot.) is kiosztanak. Az ítészek csak a fődíjasról határoznak, a második és harmadik helyezettről nem; e kategóriákra nem lehetett pályázni.

2018. december. 27.

Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>

Ismertté váltak a hármas listák, óriási verseny több kategóriában

bejelentes2

Rekordszámú voks érkezett az Év Sportolóira a Magyar Sportújságírók Szövetsége 66. szavazásán. A korábbi, 2019-as csúcsot (439) felülmúlva, 471-en…

Tovább >>

Megkezdődött a szavazás az Év sportolója-díjak jelöltjeire

Tavalyi

A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024.  január 8-án, hétfőn, a budapesti Operaházban rendezi meg a 66. M4 Sport – Az…

Tovább >>