Már lehet szavazni!

M4 SPORT _AZ_EV_SPORTOLOJA_GALA_LOGO_2020

 

Elkezdődött a szavazás, amely január 2-án, szombaton 14 óráig tart.

Mint köztudomású a Magyar Sportújságírók Szövetsége legutóbbi, online elnökségi ülésén úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány ellenére megrendezi az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála 2020 televíziós díjátadót, 2021.  január 11-én, hétfőn, Ezúttal azonban a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően nézők nélkül, a fizikai találkozások számát minimálisra csökkentve a hagyományos helyszínen, a Nemzeti Színházban kialakított stúdióban neves díjátadókkal, a megszokott trófeával kitüntetett győztesekkel és virtuális „vendégekkel”, műsorvezetővel. A műfaj adottságaiból fakad, hogy ez előre felvett elemekből összevágott 90 perces adás lesz, amely 19.45 órától látható majd az M4 Sporton.

Ebben az évben nagyon nehéz helyzetben volt a sportvilág, rengeteg verseny elmaradt, ennek ellenére a magyar sportolók sok nagyszerű teljesítményének örülhettünk, így, ahogyan 1958 óta minden esztendőben, a sportújságírók ezúttal 63. alkalommal is megválasztják az év legjobbjait.

A labdarúgás korábbi külön kategóriáiban kiemelt partnerünk, az MLSZ kérésére nem választunk győztest, ami mögött az a megfontolás rejlik, miszerint a futballistáknak is az az igazi, a legnagyobb siker, ha az abszolút kategóriákban, a többi sportolóval, csapattal, edzővel, góllal összevetve szerepelnek sikeresen a sportág képviselői.

A sportújságíróknak ezúttal a Veszprém férfi kézilabdázóinak december végi BL-final four szereplése miatt a hagyományos internetes voksolásra az eddigieknél kevesebb idejük lesz, de arra éppen elegendő, hogy minden tagunk leadja érvényes szavazatát a már megszokott online felületen.

Az idén öt kategóriában – az Év férfi sportolója, az Év női sportolója, az Év edzője, az Év csapata (egyéni sportágak csapatversenye), az Év csapata (hagyományos csapatsportágak) lehet voksolni. Szövetségünk elnöksége 10-es jelöltlistákat állított össze. A nevek ábécérendben találhatók, a szavazólapot legkésőbb 2021. január 2-án, szombaton 14 óráig kell kitölteni, s elküldeni el az online-rendszerben. Felhívjuk a figyelmet, hogy csak azoknak a szavazatát tudjuk figyelembe venni, akiknek érvényes az igazolványuk.

A 10-es listák itt találhatók a jelöltek bemutatásával, tehát ismertté vált , hogy kik a jelöltek az Év férfi sportolója- és az Év edzője-díjra.

Mivel a koronavírus-járvány miatt az idén nagyon kevés eseményt rendeztek a fogyatékos sportolóknak ezúttal csak egy közös kategóriában hirdetünk győztest, a férfiakat, a nőket együtt díjazzuk, a csapatoknál ezúttal nem lesz nyertes. E díj jelöltjeinek listáját a Magyar Paralimpiai Bizottság állította össze, a végső sorrendről az MPB által felkért szakemberek, szakírók döntenek. Két, fogyatékos sportolókkal foglalkozó edző pedig bekerült az Év edzője-díj jelöltjei közé.

Új kategória lesz az Év sportpillanata, az m4sport.hu oldalon található listára a szurkolók szavazhatnak szintén 2020. december 30-án, szerdán 13 órától 2021. január 2-án, szombaton 14 óráig. A szűkített hármas lista alapján viszont már felkért szakemberek döntenek a nyertesről. Az Év e-sportolójára, valamint az Év szabadidős sporteseményére pályázni kellett, a győztesekről az MSÚSZ elnöksége határoz, miként arról is, hogy ki kapja majd a szövetség Életműdíját.

Az M4  Sport – Az Év Sportolója Gálán veheti át az elismeréseket a rendezvény egyik kiemelt támogatója, a Mediaworks által szervezett Kézisek kézise- és Pólósok pólósa-díj győztese, azaz minden idők legjobb magyar női és férfi kézilabdázója, valamint vízilabdázója.

A gála előtt kilenc nappal a pandémia miatt a szokásoktól eltérően online sajtótájékoztatót tartunk, amit a M4 Sport + csatorna 2021. január 2-án, szombaton 15 órától élőben közvetít. A szervezők ekkor a sorrend megjelölése nélkül ismertetik a kategóriák első három-három helyezettjét. Az újságírók a kérdéseiket az MSÚSZ Facebook-oldalán (facebook.com/sportujsagirok) tehetik majd fel.

2020. december. 30.

  • NBP4

    A programnak immár a negyedik ciklusa kezdődött el.

  • MSUSZ 2020

    A pandémia miatt ezúttal online rendeztük meg az M4 Sport – Az Év Sportolója gálát a Nemzeti Színház Gobbi Hilda színpadán.

  • ÁrokFerenc

    Életének 89. évében Szabadkán a koronavírus-fertőzés szövődményeiben meghalt Árok Ferenc, a legendás sportújságíró, futballedző, szövetségünk életműdíjasa.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Újságíró-utánpótlás, figyelem!

  Az Utanpotlassport.hu – a Nemzeti Sport Junior mellékletét és az M4…

Tovább >>

Keleti Ágnes, az MSÚSZ-életműdíjasa

Ági néni

MSÚSZ-ÉLETMŰDÍJ: KELETI ÁGNES (tornász) a világ legidősebb, 100 éves olimpiai bajnoka…

Tovább >>

Szoboszlai Dominik, az Év férfi sportolója

Dominik

AZ ÉV FÉRFI SPORTOLÓJA SZOBOSZLAI DOMINIK (labdarúgó)           …

Tovább >>

A futballválogatott az Év csapata

MSUSZ 2020

AZ ÉV CSAPATA (hagyományos csapatsportok)   FÉRFI LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT         …

Tovább >>

Marco Rossi, az Év edzője

Rossi

AZ ÉV EDZŐJE    MARCO ROSSI (férfi labdarúgó-válogatott)           …

Tovább >>