Magyar sportdiplomáciai sikerek

Csisztu Zsuzsa, MSÚSZ alelnök, AIPS vb-tag a Nemzetközi Judo Szövetség tokiói világbajnokságán járt, az alábbiakban az ő beszámolója olvasható.

Rendkívül megtisztelő vendéglátás részese lehetettem a napokban Tokióban. Marius L. Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség  (IJF) elnöke, még idén januárban a lausanne-i AIPS kongresszuson hívta meg a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség végrehajtó bizottsági tagjait az idei legnagyobb cselgáncsünnepre, a világbajnokságra.

CsZs, Tokió

Alelnökünk a kép bal szélén

A nagy eseményt megelőző napokban tartotta éves kongresszusát a sportág nemzetközi testülete. A Tokyo Dome báltermében rendezett eseményen Marius L. Vizer elnök köszöntötte elsőként a küldötteket. Beszédéből tisztán kirajzolódott, hogy új korszak kezdődött 2010-ben a sportág életében, amikor új gazdasági és marketing alapokra helyezték a dzsúdót. Mindezek mellett, persze bizonyosan ennyit számít, hogy olyan ember áll a szervezet élén, akinek nemcsak határozott jövőképe van, hanem a megfelelő feladatokra a megfelelő embereket választja ki, és ami talán még fontosabb, hagyja is őket dolgozni.

A kongresszuson vendégként voltam jelen, és volt időm figyelni arra, hogy mit is jelent, ha egy nemzetközi szövetség 202 tagországot számlál, s ha a delegáltak mind megjelennek a sportág legnagyobb és legtekintélyesebb szakmai fórumán. Imponáló volt látni, hogy minden percnyi pontossággal zajlott, s hallani a magas színvonalú beszámolókat. A néhány évvel ezelőtti erősen mínuszos mérlegből, most kitűnően prosperáló, gazdaságilag erős, a saját sportágába, annak fejlesztésébe, nemzetközi oktatásába, edzői, bírói képzésébe hatalmas forrásokat visszaforgató roppant stabil nemzetközi sportszervezet képe rajzolódott ki előttem, amely olyan részletekre is ügyelt, hogy az elhangzottakat a szinkrontolmácsok ha nyelvre – angol, francia, német, arab, spanyol, japán –  fordítsák.  A IJF-nél megértették az idők szavát, így a sportág kitűnő médiatermék lett. Olyan portéka, amelyért a CNN vagy épp a Reuters is örömmel kapkod. Az IJF évente körülbelül hatvanezer különféle mozgóképes történetet “készít el” saját stábjaival, s körülbelül kétezer órányi videotartalmat juttat el a világ több mint kétszáz országába. Legalább ennyire fontos lehet a sportág nemzetközi érvényesülésében, hogy nyolcvanmillió kattintásnyi eléréssel a cselgáncs a világon nagyjából tizenöt millió követőt számlál a különféle közösségi platformokon. A live.ijf.org évente 1750 órányi élő közvetítést nyújt a stream-adásokon keresztül az online követőknek. Ennek a hatalmas marketing és médiapezsgésnek a centrumában a szervezet média- és marketingigazgatója, Vlad Marinescu áll, aki meghívásomra örömmel vállalta, hogy vendégelőadóként órát tart majd az MSÚSZ és a Testnevelési Egyetem közös szervezésében harmadik félévéhez érkező sportmédia felsőfokú posztgraduális képzés keretében, amely, úgy érzem, nagy sportdiplomáciai siker.

A IJF a judón keresztül a béketeremtésért küzd, nincstelen gyerekeket tanít világszerte a tatami, a judogi, a mester és az ellenfél tiszteletére. Olyan szerveződés, amelynek először lesz menekültekből álló csapata a 2020-as, szintén tokiói olimpián és amely az esélyegyenlőség jegyében egy év múlva az ötkarikás játékokon pontosan ugyanannyi nőnek ad indulási lehetőséget, mint férfinek.

Vizer

Marius L. Vizer (balra) és Fürjes Balázs

A szervezet döntött arról is, hogy a kongresszus felhatalmazása alapján Lausanne-ből Budapestre teszi át a székhelyét, és bár “székhelyfoglalóra” persze nem volt szükség, de az azért mégiscsak nagy dolog, hogy Fürjes Balázs kormánybiztos részletes prezentációjában mondhatta el a több száz külföldi hallgatónak, hogy milyen otthont kínál a magyar főváros a jövőben egy ilyen, vagy más, ehhez hasonló profi sportszervezetnek. A Nemzeti Sportban, a Mokkában és az AIPS webfelületein is beszámolhattam Magyarország, illetve Budapest ambíciózus terveiről, amely azt tűzte zászlajára, hogy a jól ismert lausanne-i olimpiai bázison túl, Londonhoz és Párizshoz hasonlóan a harmadik legfontosabb európai sportváros rangjára emelje Budapestet.

FürjesZs

 Csisztu Zsuzsa és Fürjes Balázs

Capelli

 Alelnökünk a sportág egyik legendájával, a tízdanos Franco Capellettivel

 

2019. augusztus. 28.

  • NBP4

    A programnak immár a negyedik ciklusa kezdődött el.

  • MSUSZ 2020

    A pandémia miatt ezúttal online rendeztük meg az M4 Sport – Az Év Sportolója gálát a Nemzeti Színház Gobbi Hilda színpadán.

  • ÁrokFerenc

    Életének 89. évében Szabadkán a koronavírus-fertőzés szövődményeiben meghalt Árok Ferenc, a legendás sportújságíró, futballedző, szövetségünk életműdíjasa.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Újságíró-utánpótlás, figyelem!

  Az Utanpotlassport.hu – a Nemzeti Sport Junior mellékletét és az M4…

Tovább >>

Keleti Ágnes, az MSÚSZ-életműdíjasa

Ági néni

MSÚSZ-ÉLETMŰDÍJ: KELETI ÁGNES (tornász) a világ legidősebb, 100 éves olimpiai bajnoka…

Tovább >>

Szoboszlai Dominik, az Év férfi sportolója

Dominik

AZ ÉV FÉRFI SPORTOLÓJA SZOBOSZLAI DOMINIK (labdarúgó)           …

Tovább >>

A futballválogatott az Év csapata

MSUSZ 2020

AZ ÉV CSAPATA (hagyományos csapatsportok)   FÉRFI LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT         …

Tovább >>

Marco Rossi, az Év edzője

Rossi

AZ ÉV EDZŐJE    MARCO ROSSI (férfi labdarúgó-válogatott)           …

Tovább >>