78. AIPS-kongresszus Párizsban

aips 1Az AIPS (Nemzetközi Sportújságíró Szövetség) születésének 90. évfordulóját ünnepelte Párizsban. Nem véletlen a helyszínválasztás, hiszen 1924-ben olimpia megnyitása előtti napokban került sor az alapításra a francia fővárosban. A megemlékező ünnepséget a Louvre-ban tartották.

Montevideo kései lemondása miatt váratlanul új helyszínt kellett  találni az AIPS éves kongresszusnak és – élve az alkalommal, hogy a tagországok java része egyébként is képviselteti magát a születésnapi ünnepségen –, Párizs elfogadta a felkérést és beugrott a dél-amerikaiak helyére.

A kétnapos kongresszuson részt vett az MSÚSZ elnöke, Pajor-Gyulai László és az AIPS elnökségének tagja, Dobor Dezső is. A magyar szövetség által évtizedekkel ezelőtt létrehozott díjat, amellyel évről évre az esztendő legkitűnőbb sajtóközpontját ismerik el, 2014-ben a brazíliai labdarúgó-világbajnokság érdemelte ki.

A hagyományosan míves serleget Dobor Dezső adta át Walther Gregorionak, a FIFA kommunikációs igazgatójának és Alain Leiblangnak, a FIFA korábbi média operációs vezetőjének (a képen világos ingben).

A kongresszus határozatairól egy másik cikkben olvasható beszámoló.

2015. március. 18.

  • NBP4

    A programnak immár a negyedik ciklusa kezdődött el.

  • MSUSZ 2020

    A pandémia miatt ezúttal online rendeztük meg az M4 Sport – Az Év Sportolója gálát a Nemzeti Színház Gobbi Hilda színpadán.

  • ÁrokFerenc

    Életének 89. évében Szabadkán a koronavírus-fertőzés szövődményeiben meghalt Árok Ferenc, a legendás sportújságíró, futballedző, szövetségünk életműdíjasa.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Újságíró-utánpótlás, figyelem!

  Az Utanpotlassport.hu – a Nemzeti Sport Junior mellékletét és az M4…

Tovább >>

Keleti Ágnes, az MSÚSZ-életműdíjasa

Ági néni

MSÚSZ-ÉLETMŰDÍJ: KELETI ÁGNES (tornász) a világ legidősebb, 100 éves olimpiai bajnoka…

Tovább >>

Szoboszlai Dominik, az Év férfi sportolója

Dominik

AZ ÉV FÉRFI SPORTOLÓJA SZOBOSZLAI DOMINIK (labdarúgó)           …

Tovább >>

A futballválogatott az Év csapata

MSUSZ 2020

AZ ÉV CSAPATA (hagyományos csapatsportok)   FÉRFI LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT         …

Tovább >>

Marco Rossi, az Év edzője

Rossi

AZ ÉV EDZŐJE    MARCO ROSSI (férfi labdarúgó-válogatott)           …

Tovább >>