Lesz most is M4 Sport – Az Év sportolója gála!

M4 SPORT _AZ_EV_SPORTOLOJA_GALA_LOGO_2020

A Magyar Sportújságírók Szövetsége legutóbbi, online elnökségi ülésén úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány ellenére megrendezi az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála 2020 televíziós díjátadót. Ezúttal azonban a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően nézők nélkül, virtuális díjátadásokkal és a fizikai találkozások számát minimálisra csökkentve. A január 11-én, hétfő estére tervezett magas színvonalú televíziós produkció a hagyományos helyszínen, a Nemzeti Színházban kialakított stúdióban készül, neves díjátadókkal, a megszokott trófeával kitüntetett díjazottakkal és virtuális „vendégekkel”, műsorvezetővel. A műfaj adottságaiból fakad, hogy ez előre felvett elemekből összevágott 90 perces adás lesz. Az erőforrásainkat ezúttal arra összpontosítjuk, hogy minél színvonalasabb programot, minél több, minél ötletesebb helyszínen fölvéve, minél több sztár megjelenésével állítsunk össze. A kreatív producer ezúttal is Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, a műsorban pedig sztárfellépők mellett most is helyet kapnak a hazai rendezésű világversenyek, a magyar sportdiplomácia sikerei.

Csoport, gála

A pandémia miatt most majd nem készülhet a tavalyihoz hasonló csoportkép

Fotó: MSÚSZ/Cseh Péter

Ebben az évben nagyon nehéz helyzetben volt a sportvilág, rengeteg verseny elmaradt, ennek ellenére a magyar sportolók sok nagyszerű teljesítményének örülhettünk, így, ahogyan 1958 óta minden esztendőben, a sportújságírók ezúttal 63. alkalommal is megválasztják az évlegjobbjait. Szokás szerint az MSÚSZ elnöksége állítja össze a kategóriák prominenseit. A fogyatékos sportolókra a paralimpiai bizottság tesz javaslatot, az új kategória, az Év sportpillanata-díj jelöltjeire pedig a gála névadó főszponzora, az M4 Sport, s itt majd a szurkolók és a szakírók közösen döntenek. Az Év e-sportolójára, valamint az Év szabadidős sporteseményére pedig pályázni lehet, s az MSÚSZ elnöksége dönt majd.

A labdarúgás korábbi külön kategóriáiban kiemelt partnerünk, az MLSZ kérésére nem hirdetünk győztest, ami mögött az a filozófia húzódik meg, miszerint a futballistáknak is az az igazi, a legnagyobb siker, ha az abszolút kategóriákban, a többi sportolóval, csapattal, edzővel, góllal összevetve szerepelnek sikeresen a sportág képviselői. Erre pedig az elmúlt évek egyre figyelemreméltóbb hazai eredményei ébresztenek reményt.

Az eddigiektől eltérően elképzelhető, hogy lesz olyan kategória, ahol a hagyományos tízes helyett ötös toplista lesz, a világjárvány miatt viszonylag kevés idei sportesemény miatt, ami a fogyatékosok sportjában kifejezetten nagy probléma volt. December végéig ugyanakkor még két jelentős eseményről lehet felkerülni a kiválasztottak közé, a női torna Eb-ről és a férfi kézilabda final fourról, amelyen Kölnben a Veszprém érdekelt. Ezt a négyes döntőt december 28-án és 29-én tartják, éppen ezért a hagyományos internetes voksolásra az eddigieknél kevesebb idő lesz, de arra éppen elég, hogy minden tagunk leadja érvényes szavazatát. Tehát: december 30-án kezdődik, s január 2-án fejeződik be.

Január 2-án szintén a szokásoknak megfelelően sajtótájékoztatót tartunk, természetesen virtuálisan, ahol ismertetjük a kategóriák első három-három helyezettjét.

A kategóriák: az Év férfi sportolója, az Év női sportolója, az Év csapata (hagyományos sportágak), az Év csapata (az egyéni sportágakban), az Év edzője (itt ezúttal jelölt lesz egy fogyatékos sportolókkal foglalkozó edző is), MSÚSZ-életműdíj, az Év e-sportolója, az Év szabadidősport eseménye, az Év fogyatékos sportolója (mivel nagyon levés esemény volt, a férfiakat, a nőket együtt díjazzuk, a csapatok között ezúttal nem hirdetünk győztest), az Év sportpillanata. Az Év Sportolója Gálán adjuk át az elismeréseket az idén egyik kiemelt támogatónk, a Mediaworks által szervezett „Késizek kézise” és „Pólósok pólósa” díj győztesének, minden idők legjobb magyar női és férfi kézilabdázójának, valamint vízilabdázójának.

További hírekért, érdekességekért, tudnivalókért, kérjük, kísérjék figyelemmel a szövetség honlapját, az MSÚSZ és a gála Facebook oldalát, valamint hírleveleinket.

MSÚSZ-elnökség

 

 

 

 

2020. december. 18.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Almafák futballpályán

almafa-bemutato_4

Megjelent a Dénes Tamás és Lakat T. Károly szerzőpáros Almafák – futballmesék apákról és fiúkról című könyve. Fűrész Attila a…

Tovább >>

Futball a Mátraalján

Gyöngyös

Gyöngyösön nagy érdeklődés mellett mutatták be a város futballtörténetéről szóló, 115 év a Mátraalján című könyvet, amelynek elkészítését a…

Tovább >>

Kiállítás a Nagy Béla-program támogatásával: 50 éves a magyar női labdarúgás

A kiállítás-megnyitó vendégeinek csoportképe

Az ötvenéves magyar női labdarúgást köszöntő kiállítás nyílt meg az MLSZ Budapesti Igazgatósága székhelyén, a budapesti Curia utcában. A…

Tovább >>

Gyászol az európai sportújságíró társadalom

Holzschuh

A halálhírről a Nemzeti Sport számolt be. Életének 78. évében, gyógyíthatatlan betegség következtében elhunyt Rainer Holzschuh, az Európai Sportmagazinok Szövetsége…

Tovább >>

Az MSÚSZ elnökségének közleménye

szurkolok

  Mérhetetlen csalódást jelent számunkra, hogy a közelmúlt budapesti, teltházas, biztonságos és sportszerű hangulatú mérkőzéseit követően az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA)…

Tovább >>