Isten éltessen, Gyuri bácsi!

 

Szepesi

Születésnapja alkalmából köszöntötték a Magyar Sportújságírók Szövetsége és a Magyar Labdarúgó Szövetség képviselői Szepesi Györgyöt, a legendás rádióriportert, az MLSZ korábbi elnökét, tiszteletbeli elnökét, a FIFA egykori vezetőségi tagját, az Aranycsapat “tizenkettedik játékosát”, aki február 5-én töltötte be 96. életévét. A szűk körű összejövetelen a hónapok óta betegeskedő riporterlegenda a fia, János társaságában fogadta az MLSZ-ből érkező Berzi Sándor alelnököt, nemzetközi igazgatót és Huszár Istvánt, a nemzetközi osztály helyettes vezetőjét, akit 38 évvel ezelőtt, 1980-ban Szepesi vett föl dolgozni a szövetséghez. A sportújságírókat Kolodzey Tamás a régi miskolci barát és kolléga, valamint Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke a Nemzeti Sport főszerkesztője képviselte. Jelen volt a találkozón a Puskás Akadémia képviseletében Jakab János, a felügyelőbizottság elnöke, korábbi élvonalbeli labdarúgó és dr. Pénzes István, a Kútvölgyi úti kórház főorvosa is.

Életműdíj

A két évvel ezelőtti Az Év Sportolója Gálán ő lett az MLSZ életműdíjasa; balra:  Csányi Sándor MLSZ-elnök, jobbra: Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke

2018. február. 08.

Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>

Ismertté váltak a hármas listák, óriási verseny több kategóriában

bejelentes2

Rekordszámú voks érkezett az Év Sportolóira a Magyar Sportújságírók Szövetsége 66. szavazásán. A korábbi, 2019-as csúcsot (439) felülmúlva, 471-en…

Tovább >>

Megkezdődött a szavazás az Év sportolója-díjak jelöltjeire

Tavalyi

A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024.  január 8-án, hétfőn, a budapesti Operaházban rendezi meg a 66. M4 Sport – Az…

Tovább >>