Ismét Nívódíj-pályázat

A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2021-ben is kiírja Nívódíj-pályázatát.

 

A pályázatok beérkezésének a határideje minden kategóriában (írott sajtó, rádió- televízió, fotó, könyv) 2021. május 9., vasárnap, 24 óra. A pályázaton olyan alkotások vehetnek részt, amelyek 2020. május 1. és 2021. május 9. között jelentek (jelennek) meg, illetve hangzottak (hangzanak) el, mutatták (mutatják) be azokat. A fotók esetében meg nem jelent alkotásokkal is lehet pályázni, de csak akkor, ha a fényképekről a téma, a résztvevők, az esemény alapján egyértelműen megállapítható, hogy 2020. május 1. és 2021. május 9.  között készültek.

Mindenki legfeljebb három alkotással pályázhat. Fontos, hogy más művét is lehet ajánlani a zsűri figyelmébe! A szövetség viszont nem feltétlenül ad ki nívódíjat minden kategóriában, míg egy kategóriában akár több díjazott is lehet.

A győztesek díja nettó 100 ezer forint, az elismeréseket terveink szerint az idei Sportújságíró-kongresszus első napján adjuk át.

A Nívódíj-bizottság vezetője Dénes Tamás, a zsűri tagjai: Deák Zsigmond, valamint a fotók esetében Mravik Gusztáv és Varga Zsolt. A zsűri javaslatot tesz az elnökségnek, amely a végső döntést hozza a nívódíjakról.

Az elektronikus úton átküldhető pályázatokat a nivodij@sportujsagirok.hu e-mail címre kell eljuttatni. A könyveket és esetlegesen az elektronikus adathordozókat a Testnevelési Egyetem főportáján (Budapest, XII. ker. Alkotás utca 44), a portán lehet leadni, Dénes Tamás főtitkár részére.

A pályázattal kapcsolatban Dénes Tamásnál (tel.: 06-30-912-1572) lehet érdeklődni.

(Illusztráció: csoportkép a tavalyi díjazottakról és díjátadókról. Fotó: Cseh Péter)

CSPH6460

2021. április. 06.

Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>

Ismertté váltak a hármas listák, óriási verseny több kategóriában

bejelentes2

Rekordszámú voks érkezett az Év Sportolóira a Magyar Sportújságírók Szövetsége 66. szavazásán. A korábbi, 2019-as csúcsot (439) felülmúlva, 471-en…

Tovább >>

Megkezdődött a szavazás az Év sportolója-díjak jelöltjeire

Tavalyi

A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024.  január 8-án, hétfőn, a budapesti Operaházban rendezi meg a 66. M4 Sport – Az…

Tovább >>