Magyar Sportújságírók Szövetsége

Elkezdődött a szavazás az Év sportolóira

Elkezdődött a szavazás az Év sportolóira

A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2025. január 13-án, hétfőn, a budapesti Operaházban rendezi meg a 67. M4 Sport – Az Év Sportolója Gála 2024 televíziós díjátadót. Nyilvánossá váltak a listák, indul a szavazás.

A Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége, immár hagyományosan, idén is elkészítette a kategóriák tízes listáját, amelyek alapján a sportújságírók ezúttal 67. alkalommal is megválasztják az év legjobbjait.

Az idén is öt kategóriában – az Év férfi sportolója, az Év női sportolója, az Év edzője, az Év csapata (egyéni sportágak csapatversenye), az Év csapata (hagyományos csapatsportágak) voksolhatnak tagjaink, 2025. január 3-án 11 óráig. Akkor sajtótájékoztatón jelentjük be a kategóriák legjobb háromját.

Tagjaink honlapunk felületén szavazhatnak, a voksolás már elindult.

A fogyatékos sportolóknál ezúttal három kategóriában (az Év fogyatékos férfi sportolója, az Év fogyatékos női sportolója, az Év fogyatékos csapata) hirdetünk győztest. A jelöltek listáját a Magyar Paralimpiai Bizottság állította össze, a végső sorrendről az MPB által felkért szakemberek, szakírók döntenek. Egy fogyatékos sportolókkal foglalkozó edző, Jancsik Árpád bekerült az Év edzője-díj jelöltjei közé.

Immár ötödször díjazzuk az Év sportpillanatát, az m4sport.hu oldalon található listára a szurkolók szavazhatnak 2025. január 3-án, pénteken 11 óráig. A szűkített hármas lista alapján viszont már felkért szakemberek döntenek a nyertesről.

Az Év közösségi sporteseményére pályázni lehet, a győztesekről az MSÚSZ elnöksége határoz. Ugyancsak az MSÚSZ elnöksége határoz arról is, hogy ki kapja majd a szövetség Életműdíját.

Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában bejelentette a tízes listákat, amelyek a következők.

 

AZ ÉV FÉRFI SPORTOLÓJA CÍMRE JELÖLTEK

Betlehem Dávid (úszó, olimpiai bronzérmes, olimpiai negyedik, Európa-bajnok)

Bőhm Csaba (öttusázó, világbajnok, világkupagyőztes)

Halász Bence (atléta, olimpiai ezüstérmes, Eb-ezüstérmes)

Kós Hubert (úszó, olimpiai bajnok, Európa-bajnok, rövid pályás világbajnok)

Milák Kristóf (úszó, olimpiai bajnok és ezüstérmes, 2-szeres Európa-bajnok)

Németh Nándor (úszó, olimpiai negyedik, Eb-ezüstérmes, vb-bronzérmes)

Rasovszky Kristóf (úszó, olimpiai és világbajnok)

Szoboszlai Dominik (labdarúgó, a Premier League-ben és a BL-ben is listavezető Liverpool játékosa)

Valter Attila (kerékpáros, olimpiai negyedik)

Varga Ádám (kajakos, olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok)

 

AZ ÉV NŐI SPORTOLÓJA CÍMRE JELÖLTEK

Csipes Tamara (kajakos, olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok)

Gulyás Michelle (öttusázó, olimpiai bajnok)

Guzi Blanka (öttusázó, olimpiai negyedik, vb-ezüstérmes)

Hámori Luca (ökölvívó, olimpiai negyeddöntős)

Juhász Dorka (kosárlabdázó, WNBA-második)

Klujber Katrin (kézilabdázó, olimpián és Eb-n is All-Star-csapattag, Eb-gólkirálynő)

Major Veronika (sportlövő, olimpiai bronzérmes, Eb-ezüstérmes)

Márton Viviana (tekvondós, olimpiai bajnok)

Muhari Eszter (vívó, olimpiai bronzérmes)

Vas Kata Blanka (kerékpáros, olimpiai negyedik, Tour de France-szakaszgyőztes)

 

AZ ÉV SPORTOLÓJA CÍMRE JELÖLTEK AZ EGYÉNI SPORTÁGAK CSAPATAI KATEGÓRIÁBAN

Aerodance-csapat (aerobik, Fejér Fruzsina, Himmel Tünde, Kőnig Antónia, Goda Kamilla, Lőcsei Zoltán, Makranszki Anna, Mikulecz András, Ruzicska Vanessza, világbajnok)                             

Férfi kajak kettes, 500 m (Nádas Bence, Tótka Sándor, olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok)

Férfi kardválogatott (Gémesi Csanád, Rabb Krisztián, Szatmári András, Szilágyi Áron, Decsi Tamás, olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok)

Férfi párbajtőr-válogatott (Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely, olimpiai bajnok)

Női 4x200 m-es gyorsúszóváltó (Ábrahám Minna, Késely Ajna, Molnár Dóra, Pádár Nikolett, Ugrai Panna, olimpiai 6., rövid pályás vb-ezüstérmes)

Női kajak kettes, 500 m (Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra, olimpiai ezüstérmes, Eb-bronzérmes)

Női kajak kettes, 500 m (Fojt Sára, Pupp Noémi, olimpiai bronzérmes)

Női kajak négyes, 500 m (Csipes Tamara, Fojt Sára, Gazsó Alida Dóra, Pupp Noémi, olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok)

Női kenu kettes 500 m (Kiss Ágnes, Nagy Bianka, olimpiai negyedik, Európa-bajnok)

Női légpisztolycsapat (Fábián Sára Ráhel, Jákó Miriam, Major Veronika, Európa-bajnok)

 

AZ ÉV SPORTOLÓJA CÍMRE JELÖLTEK A HAGYOMÁNYOS CSAPATSPORTÁGAK KATEGÓRIÁBAN

Férfi jégkorong-válogatott (feljutott a legmagasabb osztályba a vb-n)

Férfi kézilabda-válogatott (olimpiai résztvevő)

Férfi labdarúgó-válogatott (Eb-szereplő)

Férfi vízilabda-válogatott (olimpiai negyedik, Eb-negyedik)

A Ferencváros férfi vízilabdacsapata (BL-győztes, LEN-szuperkupa-győztes, magyar bajnok, MK-győztes)

A Győri ETO KC női kézilabda-csapata (Bajnokok Ligája-győztes)

Női jégkorong-válogatott (feljutott a legmagasabb osztályba a vb-n)

Női kézilabda-válogatott (olimpiai hatodik, Eb-bronzérmes)     

Női vízilabda-válogatott (olimpiai ötödik, vb-ezüstérmes)          

A Veszprém férfi kézilabda-csapata (klubvilágbajnok, BL-negyeddöntős)

 

AZ ÉV EDZŐJE CÍMRE JELÖLTEK

Bob Bowman (úszás, Kós Hubert edzője)

Csipes Ferenc (a női kajakválogatott edzője)

Dancsházy-Nagy Tamás (a férfi párbajtőr-válogatott edzője)

Golovin Vlagyimir (kézilabda, a női válogatott szövetségi kapitánya)

Jancsik Árpád (parasport, Konkoly Zsófia edzője)

Per Johansson (kézilabda, a Győri Audi ETO női csapatának edzője)

Suvi Mikkonen (tekvondó, a Márton ikrek edzője)

Nyéki Balázs (vízilabda, az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapatának edzője)

Szokolai László (úszás, Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid korábbi, Sárkány Zalán jelenlegi edzője)

Tibolya Péter (öttusa, Gulyás Michelle edzője)

 

AZ ÉV FOGYATÉKOS FÉRFI SPORTOLÓJA CÍMRE JELÖLTEK

Domonkos Ádám (úszó, szervátültetett)

Kertész Ádám (alpesi síző, speciális olimpikon)

Kiss Péter Pál (kajak-kenus, paralimpikon)

Major Endre (asztaliteniszező, paralimpikon)

Mihálovits Tamás (atléta, szervátültetett)

Mocsári Bence (triatlonista, paralimpikon)

Molnár Dominik (gyorskorcsolyázó, speciális olimpikon)

Ötvös Patrik (judoka, siketlimpikon)

Pálos Péter (asztaliteniszező, paralimpikon)

Zámbó Zoltán (sakkozó, látássérült)

 

AZ ÉV FOGYATÉKOS NŐI SPORTOLÓJA CÍMRE JELÖLTEK

Czibula Krisztina (gyorskorcsolyázó, speciális olimpikon)

Ekler Luca (atléta, paralimpikon)

Gál Nikolett (atléta, siketlimpikon)

Gyurkó Alexandra (úszó, szervátültetett)

Illés Fanni (úszó, paralimpikon)

Kollarics Hajnalka (hófutó, speciális olimpikon)

Konkoly Zsófia (úszó, paralimpikon)

Luterán Petra (atléta, paralimpikon)

Pap Bianka (úszó, paralimpikon)

Szvitacs Alexa (asztaliteniszező, paralimpikon)

 

AZ ÉV FOGYATÉKOS CSAPATA CÍMRE JELÖLTEK

Asztalitenisz férfi páros (szervátültetettek, Bácsi Bernát, Szendi János)

Asztalitenisz női páros (parasportolók, Arlóy Zsófia, Szvitacs Alexa)

Asztalitenisz vegyespáros (szervátültetettek, Bácsi Bernát, Jakucs Edina)

Boccia vegyespáros (parasportolók, Berkes Gergő, Szabó Alexandra)

Férfi úszócsapat (szervátültetettek, Domonkos Ádám, Iker László, dr. Kokas Dániel, Rákhely Zsolt)

Női curlingválogatott (Flank-Tanitó Dorottya, Kiss Anett, Kiss Gyuláné, Milanovic Alexandra, Pintér Zsuzsanna)

Női kerekesszékes vívóválogatott (parasportolók, Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Madarászné dr. Mező Boglárka, Nádasdy Anna, Veres Amarilla)

Siketlimpiai sakkcsapat (Cseke Viktória, Farkas Virág, Kajtár Dóra)

Speciális olimpiai floorball válogatott (Aranyos Dávid, Büjtös Krisztina, Kovács Norbert, Németh Szilárd, Pájer Bianka, Pápai Zsanett, Sándor Bianka, Sós István, Tóth Benjamin, Tóth Benjamin Noel)

Speciális olimpiai hófutó-válogatott (Gerbosics Kitti, Kollarics Hajnalka, Mayer Jusztin, Szóráth Sándor)

 

AZ ÉV SPORTPILLANATA CÍMRE JELÖLTEK

Csoboth Kevin gólja a labdarúgó Európa-bajnokság Skócia elleni mérkőzésének ráadásában.

A Ferencváros férfi vízilabda-csapata BL-döntőjének záró másodperce, amelyben eldőlt, története során másodszor megnyerte a Bajnokok Ligáját.

A férfi párbajtőrcsapat (Siklósi Gergely) aranytusa a nyári olimpia döntőjében.

Gulyás Michelle célba érkezése a nyári olimpia zárószámában, Versailles-ban – a hagyományos öttusa utolsó győztes pillanata. 

Illés Fanni nyilatkozata a paralimpiai ezüstérme megszerzése után.

A magyar és a német női kajakpáros összeölelkezése az olimpiai holtversenyük kihirdetése után.

Milák Kristóf célba érkezése a 100 méteres pillangóúszás olimpiai döntőjében.

Papp Kristóf gólja a divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság zárónapján, amivel a magyar válogatott nyert, és kiharcolta az A-csoportba jutást.

Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid összeölelkezése a nyári olimpia céljában az éremszerzésük után.

Simon Petra öt másodperccel a lefújás előtt megszerzett győztes gólja a nyári olimpia Brazília elleni csoportmérkőzésen.