Hamarosan szavazás!

Az MSÚSZ elnöksége legutóbbi ülésén – új irodánkban a Testnevelési Egyetemen a 15 tagból tizenhárman voltak jelen– az M4 Sport  – Az Év Sportolója Gálával kapcsolatban több mindenről határozott. E szerint a sportújságírók immár 61. szavazása 2019. január 8-án, kedden kezdődik, részletes tudnivalók hamarosan. Mint az elmúlt években, ezúttal is kategóriánként az elnökség által összeállított tízes listákra lehet majd szavazni. A szervezők az első három-három közé került sportolók névsorát a február 4-i, hétfői sajtótájékoztatón ismertetik, a győztesek személye pedig szokás szerint a Nemzeti Színházban február 14-én, csütörtökön rendezendő díjátadón derül ki.

Csoportkép

A 60. gála ünnepeltjei

Az elnökség egyhangúan döntött arról is, hogy kit javasol az olimpia bizottságnak az  MSÚSZ-MOB-életműdíjára.

Balczó

Legutóbb Balczó András kapta az elismerést

A tanácskozáson beszámoló hangzott el a Nagy Béla-programról, s a jubileumi évhez kapcsolódó eseményekről. Az ünnepélyes kongresszus 2019. május 18-án, szombaton lesz Budapesten, ennek keretében kerül sor a tisztújító közgyűlésre, és nemzetközi konferenciát is rendezünk, amelyre mások mellett az AIPS és az AIPS Europe vezetőit is várjuk.

 

 

 

 

2018. december. 21.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024-ben is kiírta Nívódíj-pályázatát

Nivódíj

A pályázatok beérkezésének a határideje minden kategóriában (írott sajtó, rádió-…

Tovább >>

Rekordnézettséget hozott a Sportgála!

CER_8074

Ez volt az eddigi legnézettebb Év Sportolója Gála-közvetítés. A 2015 óta megrendezett kilenc…

Tovább >>

Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>