Gyászol az európai sportújságíró társadalom

A halálhírről a Nemzeti Sport számolt be.

Életének 78. évében, gyógyíthatatlan betegség következtében elhunyt Rainer Holzschuh, az Európai Sportmagazinok Szövetsége (ESM) alapítója és elnöke, a Kicker című sportmagazin korábbi főszerkesztője,  majd kiadója – közölte Cees van Cuilenborg, a legnagyobb európai sportlapokat (köztük a Nemzeti Sportot) tömörítő ESM főtitkára.

A német szakember az Augsburger Allgemeine című lapnál kezdte pályafutását, majd 1971-től egy ötéves megszakítással a Kicker munkatársa volt, egészen tavaly év végi visszavonulásáig. Az említett öt évben, 1983 és 1988 között a Német Labdarúgó-szövetség sajtófőnökeként dolgozott. A Kicker főszerkesztői pozícióját 1988-tól töltötte be, majd 2010-től a lap felelős kiadójaként tevékenykedett, egészen 2020. december 31-ig – áll a Kicker honlapján.

A vezető európai sportlapokat tömörítő ESM-nek Rainer Holzschuh 1989-ben egyik alapítója és haláláig elnöke volt. A szervezet által Európa legjobb góllövőjének ítélt Aranycipőt ő szerette volna két héttel ezelőtt átadni Robert Lewandowskinak, de betegsége ezt már nem tette lehetővé.

 

Holzschuh

2021. október. 07.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024-ben is kiírta Nívódíj-pályázatát

Nivódíj

A pályázatok beérkezésének a határideje minden kategóriában (írott sajtó, rádió-…

Tovább >>

Rekordnézettséget hozott a Sportgála!

CER_8074

Ez volt az eddigi legnézettebb Év Sportolója Gála-közvetítés. A 2015 óta megrendezett kilenc…

Tovább >>

Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>