Farkas Tibort Farkas József-díjjal tüntette ki az MSÚSZ

A Magyar Sportújságírók Szövetsége Farkas József-díjjal tüntette ki nyíregyházai kongresszusán Farkas Tibort, a Petőfi Népe egykori fotósát. Méltatását Sörös Jenő, a szövetség elnökségének tagja írta és mondta el.

Az 1960-as években Kiskunfélegyháza, mint szinte az összes magyar város, tele volt szovjet katonákkal. Ha volt ennek a helyzetnek némi hozadéka a népre nézve, az az volt, hogy az élelmesek olcsón tudtak vásárolni a katonáktól. Így jutott egy Zenit fényképezőgép egy fiatal focista birtokába. Ő addigra már kezdte feledni a meccsek feszültségét, s bár korábban, Cegléden, 1964-ben, edzője, a legendás Dékány Ferenc komoly kapuskarriert jósolt neki, s el is juttatta a Ganz-Mávagba, innen az NB III-as Kiskunfélegyházába vezetett az út, majd jött az említett szovjet üzlet. Fotózgatni kezdett, előbb önmagának. Aztán az 1969-ben a Népligetben rendezett Formula V autóverseny meghozta a valódi fordulatot. Egyik képe az akkori junior korú Niki Laudáról megtetszett a Bács megyei napilap, a Petőfi Népe szerkesztőjének – így kezdődött egy új élet. De a komoly, rendszeres munkához már nem volt elég jó a Zenit, jött egy Praktica, már rendesen, boltból. S jöttek a meccsek, a versenyek, jött a sok-sok találkozás az akkor már menő fotós kollégákkal, és jött Geleta Pál fenékbe rúgása. Az egyik meccsen ugyanis egy gólnál, ahogyan azt látta másoktól, berohant a pályára, hogy közeli gólörömöt fotózzon, csak azt nem vette észre, hogy a fotós ikon éppen egy távoli beállítást fotózott. – Te, belesétáltál a képembe, jött a fenéken billentés aztán a barátság Geletával és a hosszú éveken át tartó mentorálás.

Huszonöt évnyi napilapos szolgálat után immár évtizedek óta nyugalmasabb életet él, új feladatokat talált magának a sportmédia világában. Nem ragadta magával a digitalizáció tengere, most is filmre fotózik, mint régen. Tonnányi archívumában megtalálható megannyi egyedi fotó Albertről, Puskásról, vagy éppen Beckenbauerről éppúgy, mint a Mélykút ifi 1984-es csapatáról. Ma aligha van olyan focipálya Bács-Kiskun megyében, ahol akár a 80 éves szotyiárus, akár a 22 éves balszélső ne tudná, ki az az őszülő hajú, idősebb, a világra rácsodálkozó tekintetű úr, aki öreg filmes fényképezőgépével ül az ezer éves fém fotósládáján, a jó fényre vár, meg a jó képre, aztán megy, mert még elő is kell hívni… Persze, tudja mindenki, hogy ő Tibi bácsi, a fotós. Csak azt nem tudják még, hogy 2022-ben a Magyar Sportújságírók Szövetsége Farkas József-díjjal tünteti ki Farkas Tibor fotóst.

(A képen Csisztu Zsuzsa, Szöllősi György, Farkas Tibor, Mravik Gusztáv és Sörös Jenő. Fotók: Cseh Péter)

FarkasTibor2FarkasTibor 1

2022. április. 18.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024-ben is kiírta Nívódíj-pályázatát

Nivódíj

A pályázatok beérkezésének a határideje minden kategóriában (írott sajtó, rádió-…

Tovább >>

Rekordnézettséget hozott a Sportgála!

CER_8074

Ez volt az eddigi legnézettebb Év Sportolója Gála-közvetítés. A 2015 óta megrendezett kilenc…

Tovább >>

Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>