Elnökségi közlemény

press

Előrebocsátva, hogy ezekben a napokban mi, sportújságírók is az emberi élet védelmét, mindannyiunk egészségét tekintjük a legfontosabbnak, és már csak ezért is szorgalmazzuk az összes, akár a legkisebb kockázatot is rejtő sportesemény elhalasztását, szakmai kötelességünk szóvá tenni, hogy a jelen állás szerint még megtartandó hazai sporteseményekkel kapcsolatban több sportági szakszövetség is számunkra elfogadhatatlan gyakorlat bevezetésére készül. Több helyről megerősített értesüléseink szerint mások mellett a Magyar Labdarúgó Szövetség is olyan tartalmú utasítást küldött a kluboknak, amely szerint a bajnoki mérkőzések rendezői nemcsak a nézőket, a mérkőzésről tudósító újságírókat sem engedhetik be a stadionokba, a jogtulajdonos televízió munkatársai kivételével. Meggyőződésünk és a jelenleg érvényben lévő országos szabályozás szerint az ilyenkor különösen indokoltan akkreditált körülbelül három-hat újságíró és fotós jelenléte már nem növeli a kockázatot, amelyet ezeknek a mérkőzéseknek a – szerintünk erősen megfontolandó – megrendezése jelent.

Ezért, bízva abban, hogy közleményünkre csupán elvi kiállásként van szükség, és a mérkőzések, sportesemények mielőbbi általános elhalasztása okafogyottá teszi az általunk felvetett gyakorlati kérdést, aláhúzzuk, hogy sem a koronavírus által okozott krízishelyzetben, sem annak remélhetőleg mielőbbi befejeződése után nem tartjuk elfogadhatónak a sportsajtó munkájának ilyen jellegű korlátozását azokban az esetekben, amikor az érvényben lévő létszámstop (100 fő a beltéri, 500 fő a szabadtéri rendezvényeken) egyébként lehetővé tenné a kollégáink munkáját. Több szövetség úgy készítette el a saját krízisszabályait, hogy abban szerepel a sajtó jelenléte, ugyanezt kérjük azoktól a szövetségektől, amelyek nem így tettek.

Az MSÚSZ elnöksége

 

2020. március. 13.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024-ben is kiírta Nívódíj-pályázatát

Nivódíj

A pályázatok beérkezésének a határideje minden kategóriában (írott sajtó, rádió-…

Tovább >>

Rekordnézettséget hozott a Sportgála!

CER_8074

Ez volt az eddigi legnézettebb Év Sportolója Gála-közvetítés. A 2015 óta megrendezett kilenc…

Tovább >>

Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>