Elnöki beszéd

 

beszédjpg

 

„Ő volt az első kormányférfi, aki felismerte a sport nemzetnevelő jelentőségét, alatta vált a sport a kultúrpolitika szerves részévé s neki köszönhetjük az esztendő legnevezetesebb tettét: a fedett uszoda felépítését” – a félreértések elkerülése végett a Nemzeti Sport 1930-as karácsonyi számának címlapjáról idéztem a fenti mondatot, amely így folytatódik: „A Magyar Sportújságírók Egyesülete vezetőségéből alakult zsűri egyhangúlag ítélte Klebelsberg grófnak a Nemzeti Sport nagy ezüst plakettjét”.

 

Nos, a sportújságíró-szövetség azóta leszokott arról, hogy politikusokat tüntessen ki, ám azt a hagyományát őrzi, hogy díjazza az esztendő legkiválóbb sportteljesítményeit, az azokat kivívó Év Sportolóit. És vannak itt közöttünk olyanok, akik a kezükbe vehették már azt az 1930-as újságot is. Isten éltesse 96. születésnapja alkalmából Keleti Ágnest és a szakmánk doyenjét, az M4 Sport képernyője előtt velünk ünneplő 95 esztendős Szepesi Györgyöt!

 

A mostani, a tagjaink szavazásán alapuló díjazás már 59. esztendeje zajlik évről évre, de mint láthatjuk, már jóval korábban is voltak hasonló kitüntetések, a sportújságírókból álló zsűri 1928-ban például aktív sportolónak, az úszó Bárány Istvánnak ítélte a kitüntetést, ha úgy tetszik, az Év sportolója-díjat, amelyet a Nemzeti Sport tulajdonos-főszerkesztője, Vadas Gyula adott át évente a győztesnek. Ő 1928 és1936 között alelnöke volt a Nemzetközi Sportújságíró Szövetségnek is.

 

A sportmédia képviselőit tömörítő hazai és nemzetközi szervezet ugyanis még régebb óta létezik. 1924. július elején Párizsban két fontos esemény is megelőzte a hivatalos olimpiai nyitóünnepséget. Dubois bíboros, Párizs érseke ünnepi misét celebrált a Notre Dame katedrálisban a játékok tiszteletére, az olimpiára érkező hatszáznyolcvanöt tudósító nyolcvan képviselője pedig összeült, hogy létrehozza a sportújságírók világszövetségét. Huszonkilenc nemzet újságírói voltak jelen, de közülük csak nyolc ország képviseltette magát már hivatalos szervezete révén, ők lettek az alapító tagok, az egyikük Magyarország volt. Nem csak az IOC, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, hanem a Nemzetközi Sportújságíró-Szövetség ugyancsak párizsi születésénél is ott voltunk tehát. Association Internationale de la Press Sportive, ez az AIPS, ma már 160 tagországgal. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy szeretettel köszöntsem az AIPS jelenlévő elnökét, Gianni Merlo urat Olaszországból és a szervezet szintén jelen lévő európai vezetőit. Azt kívánom, elnök úr, hogy ünnepeljük együtt a centenáriumot 2024-ben, megint közvetlenül az olimpia előtt, de most ne Párizsban, hanem inkább Budapesten…

 

Ebben a reményben köszöntöm további külföldi vendégeinket, a diplomáciai testületek képviselőit, megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA végrehajtó bizottságának tagját, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökét, Csányi Sándort. Itt van körünkben a Nemzetközi Judo Szövetség elnöke, Marius Vizer, a Nemzetközi Fair Play bizottság elnöke, Kamuti Jenő. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, Schmitt Pál. Köszöntöm a magyar kormány képviseletében Szabó Tünde államtitkár asszonyt. Köszöntöm a sportági szövetségek, a nagy sportklubok vezetőit, a korábbi és jelenlegi nagy bajnokainkat, az Év Sportolója Gála leendő díjazottjait, és külön is három díszvendégünket, Novák Károly Eduárd paralimpiai bajnokot Csíkszeredából, Claude Makélélé Bajnokok Ligája-győztest, francia vb-ezüstérmest St-Tropez-ból  és az Év Sportolója-díjjal legtöbbször kitüntetett Balczó Andrást Budakesziről. Köszöntöm szervezetünk, a Magyar Sportújságírók Szövetsége tiszteletbeli elnökét, Novotny Zoltánt, és első alkalommal köszönthetem határon túli, főleg Erdélyből érkező, ezen a választáson már szavazó tagjainkat. Köszöntöm az újságíró kollégákat, akik közül sokan ma is dolgozni jöttek, partnereinket, támogatóinkat, külön is az MTVA, az MLSZ, a MOB, a Paralimpiai Bizottság vezetőit. Köszönjük az együttműködést a közelgő nagy hazai sportversenyek rendezőinek, köztük egy friss partnerünknek, a 2017-es budapesti FINA-világbajnokságnak is…

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Vendégeink!

Az 1956-os emlékév jegyében megkülönböztetett megbecsüléssel köszöntöm a hatvan évvel ezelőtti melbourne-i olimpia közöttünk lévő résztvevőit, a hatvan éve a szabad világban túrázó Honvéd futballcsapatának egyetlen élő tagját, Faragó Lajost.

 

Az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála idei kiemelt támogatója a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázat, köszöntöm a pályázat elnökét, Fürjes Balázst és alelnökét, Bienerth Gusztávot, a Magyar Úszószövetség elnökét, a pályázat védnöki testületének, sportolói bizottságának tagjait, hivatalos nagyköveteit. Mert remélem, hogy nem hivatalosan mindannyian nagykövetei leszünk a budapesti pályázatnak az elkövetkezendő jó fél évben mi, akik ma itt összegyűltünk, hogy ünnepeljük a magyar sport 2016-os évét, a mögöttünk hagyott esztendő legnagyobb magyar sportolóit, csapatait, edzőit, játékosait, góljait. Ma ugyanis csak a bajnokok legkiválóbbjai kaptak ide meghívást, csupa, csupa győztes, és közülük is csak a legjobbakat szólítják a színpadra.

Élvezzék hát az estét, érezzék jól magukat a bajnokok bajnokainak társaságában.

2017. január. 14.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024-ben is kiírta Nívódíj-pályázatát

Nivódíj

A pályázatok beérkezésének a határideje minden kategóriában (írott sajtó, rádió-…

Tovább >>

Rekordnézettséget hozott a Sportgála!

CER_8074

Ez volt az eddigi legnézettebb Év Sportolója Gála-közvetítés. A 2015 óta megrendezett kilenc…

Tovább >>

Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>