Elhunyt Áros Károly

A Szent György Napok forgatagában Sepsiszentgyörgyön történt súlyos     baleset következtében 74 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Áros Károly sportújságíró kollégánk és barátunk.Pályáját tanárként kezdte, egész munkássága egybeforrt a háromszéki   újságírással. Alapítója volt a Megyei Tükör­nek, kezdetektől sportrovatát írta és vezette, negyedszázadon át a Háromszék sportújságírója. Nevéhez több kötet fűződik, az egyetemes magyar sport egyik legelkötelezettebb és legavatottabb ismerőjeként számtalan elismerésben részesült. Rendszeres résztvevője volt a Magyar Olimpiai Akadémia összejöveteleinek.Igaz magyar ember volt, akil, nagyon magas szinten űzte a mesterségét.    Következetesen, megalkuvás nélkül szolgálta az egyetemes magyar sporttársadalomat. Két lábon járó sportlexikon volt. Nemcsak a kárpát-medencei magyar sportolóknak állított emléket, szerte a világban felkutatta a magyar gyökerű sportolókat, olimpikonokat, s példaképül állította őket a jelenkor, s a jövő magyar sportközvéleménye elé. Életével és munkásságával méltón s tiszteletet érdemlően szolgálta az egyetemes magyar sport ügyét.

2015. május. 18.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Almafák futballpályán

almafa-bemutato_4

Megjelent a Dénes Tamás és Lakat T. Károly szerzőpáros Almafák – futballmesék apákról és fiúkról című könyve. Fűrész Attila a…

Tovább >>

Futball a Mátraalján

Gyöngyös

Gyöngyösön nagy érdeklődés mellett mutatták be a város futballtörténetéről szóló, 115 év a Mátraalján című könyvet, amelynek elkészítését a…

Tovább >>

Kiállítás a Nagy Béla-program támogatásával: 50 éves a magyar női labdarúgás

A kiállítás-megnyitó vendégeinek csoportképe

Az ötvenéves magyar női labdarúgást köszöntő kiállítás nyílt meg az MLSZ Budapesti Igazgatósága székhelyén, a budapesti Curia utcában. A…

Tovább >>

Gyászol az európai sportújságíró társadalom

Holzschuh

A halálhírről a Nemzeti Sport számolt be. Életének 78. évében, gyógyíthatatlan betegség következtében elhunyt Rainer Holzschuh, az Európai Sportmagazinok Szövetsége…

Tovább >>

Az MSÚSZ elnökségének közleménye

szurkolok

  Mérhetetlen csalódást jelent számunkra, hogy a közelmúlt budapesti, teltházas, biztonságos és sportszerű hangulatú mérkőzéseit követően az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA)…

Tovább >>