Csúcsdöntés

Az idén immár 60. alkalommal szavaztak az év  sportolóira a sportújságírók. A Nemzeti Színházban sajtótájékoztató keretén belül hirdettük ki, hogy az egyes kategóriákban a csúcsnak számító 436 sportújságírói voks alapján a tíz-tíz jelölt közül melyik három-három maradt versenyben. A győztesek személye a január 11-én, csütörtökön, 19.30 órakor a szintén a Nemzeti Színházban rendezendő M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán, élő televíziós adásban derül ki.

Tihany

Tihany Viktor (M4 Sport) vezette a sajtótájékoztatót

A rangos esemény előtt egy héttel tartott sajtótájékoztatón Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója arról beszélt: „Csak látszólag áll távol egymástól a színház és a sport, hiszen mi itt a színpadon hősöket teremtünk, történeteket mesélünk el, a sportolók pedig valós hősök, akikre fel lehet nézni, akikkel azonosulva élhetünk át csodákat.”

RTG_2404

„Nagy büszkeség, hogy általában a mi közvetítésünkben érik el a sportolók a fantasztikus sikereket, amelyekkel felkerülnek a listára – hangsúlyozta Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója. – A magyar sport megadja nekünk, hogy nagy sikerekről tudjunk beszámolni. Fontos, hogy kik végeznek az élen, de a legfontosabb, hogy bajnokainkat, hőseinket, sztárjainkat megünnepeljük.”

Székely

 

Elmondta, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetséggel közösen szervezett, az Év góljáról döntő szavazáson a szurkolók több mint 10 ezer voksot adtak le az m4sport.hu-n. A z első három közé Csoszánszki Dávid, Joseph Paintsil és Szoboszlai Dominik gólja került. E három gólra egészen a gála kezdetéig lehet szavazni ezen a linken. Székely Dávidtól megtudtuk azt is, hogya  gála műsorvezető-háziasszonya Berkesi Judit lesz.

RTG_2455

„Az első tanulság, hogy idén kényelmesebb cipőt veszek – oldotta a nevek kihirdetésére várakozás feszült izgalmát a népszerű sportriporter, aki tavaly Kovács „Kokó” Istvánnal közösen konferálta a gálát. – A testünket és a lelkünket is ünnepi díszbe öltöztetjük ezen a kivételes estén. A sportolókkal mi általában izzadtan, csapzottan, meccs vagy verseny után találkozunk, nagyon jó, hogy ilyenkor ők is ünneplőbe öltözve vannak velünk.”

SzabóLaci

Szabó László, a gála kreatív producere elmondta, hogy öt produkcióban 120 fellépőt láthatnak majd a nézők – egy népszerű művész ezen a gálán tér majd vissza a színpadra -, egy 52 négyzetméteres ledfal előtt, 96 intelligens lámpa fényében. „Egyedi, erre az alkalomra készülő produkciók ezek, amelyekben a különböző művészeti ágak együttes megjelenése is cél volt, és természetesen mindegyik műsorszámnak lesz valamilyen köze a sporthoz”.

Díj

Dr. Csisztu Zsuzsa, az MSÚSZ alelnöke bejelentette, hogy a nyertesek a ZEMA Porcelánmanufaktúra által kifejezetten a gálára tervezett és készített, 21 karátos arannyal díszített díjat vehetnek át. Szólt arról is: az idei szavazás újdonsága, hogy hagyományos csapatsportok mellett lehetett szavazni az Év csapatára az egyéni sportágakban is. „Alapvető dilemma minden évben, hogy miként lehet összehasonlítani az almát a körtével. De tavaly olyan sok jó csapatteljesítményt láttunk, hogy úgy éreztük, feltétlenül el kell különíteni a klasszikus csapatsportokat és az egyéni sportágak csapatversenyeiben szereplő sportolókat a szavazás során.” – magyarázta a döntést Csisztu.
Rejtő

Mint köztudomású az idén a hatvanadik alkalommal került sor a szavazásra, s ennek kapcsán ott volt a sajtótájékoztatón két legendás sportolónő is. Rejtő Ildikó, az 1963-ban és 1964-ben is az Év női sportolójának választott kétszeres olimpiai bajnok tőrvívó, a Nemzet Sportolója felelevenítette, ő hogyan vette át a díjat annak idején.

Dömölky

A szintén olimpiai bajnok Dömölky Lídia  a  női tőrcsapat csapat tagjaként 1962-ben második, 1963-ban és 1964-ben harmadik lett a voksoláson. Amikor a Képes Sport újságírója volt, ő is szavazhatott volna, ám mégsem tette, mert csak a vívók közül választott volna, közülük viszont nem tudott volna dönteni, úgyhogy nem élt a lehetőséggel. Férje, Sákovics József tagja volt az 1959-ben az Év csapata címet elnyerő férfi párbajtőr-válogatottnak.

Gyuri

 

Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke,e köszönetet mondott azoknak, akik a nagyszabású gálát évek óta lehetővé teszik, így Magyarország kormányának, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, az M4Sportnak, a Nemzeti Színháznak, a szervezőbizottságnak, a kereskedelmi szponzoroknak, a partnereknek, így a MOB-nak, az MLSZ-nek, a Magyar Paralimpiai Bizottságnak, a sportági szövetségeknek, és a sportolóknak is, akik a címszereplők ebben a „darabban”.  Elmondta, hogy az elmúlt 60 év összes győztesének fotója látható lesz a gála dicsőségfalán és a hivatalos műsorfüzetben, illetve hogy sztárvendégként biztosan jelen lesz a jugoszláv és amerikai színekben világelsővé váló, újvidéki magyar családból származó teniszcsillag, Szeles Mónika és a  Los Angeles-i játékok legeredményesebb versenyzője, a román színekben négyszeres olimpiai bajnok, egyszeres ezüstérmes tornász, Szabó Katalin is, s üdvözölhetjük a rendezvényen  Marius Vizer Lászlót, a Nemzetközi Judo, illetve Nenad Lalovicsot, a Nemzetközi Birkó Szövetsélg elnökét is.

Ezután egy rekordjavításról számolt be az elnök: a sportújságíróktól tavaly beérkezett 370 voks is csúcs volt, így az idei 436 szavazat is értelemszerűen az, ráadásul  több mint 60 százalékos részvételi arányt jelent.

Szöllősi György  Csisztu Zsuzsával közösen ábécérendben ismertette  a kategóriák versenyben maradt három-három jelöltjét , akik közül a január 11-i gálán tudható meg, hogy ki győzött.

Az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála 2017-es kategóriajelöltjei

Az év fogyatékos női sportolója

Biacsi Bernadett, atléta

Krajnyák Zsuzsanna, kerekesszékes vívó

Pap Bianka, úszó

Az év fogyatékos férfi sportolója

Boronkay Péter, triatlonos

Osváth Richárd, kerekesszékes vívó

Velkey Ádám, atléta

Az év fogyatékos csapata

Férfi 4×100 méteres atlétaváltó  (Velkey Ádám, Jánka Sándor, Gelencsér Róbert, Zilaj Csaba)

Női kerekesszékes vívóválogatott  (Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Veres Amarilla, Fóris Erika, Hajmási Éva)

Padlóhoki-válogatott

Az év fogyatékosokkal foglalkozó edzője

Beliczay Sándor, kerekesszékes vívó

Csamangó Attila/Győrfi Tamás, parakajak

Feczer Viktor, kerekesszékes vívó

Az Év magyar gólja 

Csoszánszki Dávid (Gyöngyös) gólja a Siófok ellen, strandlabdarúgás, bajnoki döntő

Joseph Paintsil (Ferencváros) gólja a Videoton ellen, NB I

Szoboszlai Dominik (Magyarország) gólja Norvégia ellen, U17-es Eb-selejtező, elitkör

Az év női labdarúgója

Csiszár Henrietta

Jakabfi Zsanett

Vágó Fanny

Az év férfi labdarúgója

Gulácsi Péter

Davide Lanzafame

Nikolics Nemanja

Az év csapata – hagyományos csapatsportok

Férfi kosárlabda-válogatott

Győri Audi ETO KC, női kézilabda

Szolnoki Dózsa-Közgép, férfi vízilabda

Az év csapata – egyéni sportágakban

Férfi 4 x 100 méteres gyorsúszóváltó (Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd)

Női kajak négyes (vb 500 méteren: Takács Tamara, Medveczky Erika, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta; Eb 500 méteren: Fazekas-Zur helyett Lutz Dóra)

Tenisz Davis-kupa-válogatott (Balázs Attila, Fucsovics Márton, Piros Zsombor, Borsos Gábor, Gödry Levente)

Az év edzője

Cseh Sándor (Szolnok)

Ambros Martin (Győr)

Shane Tusup (Hosszú Katinka)

Az év női sportolója

Babos Tímea, teniszező

Hosszú Katinka, úszó

Márton Anita, atléta

Az év férfi sportolója

Baji Balázs, atléta

Liu Shaolin Sándor, rövid pályás gyorskorcsolyázó

Szatmári András, kardvívó

Az MLSZ Életműdíjasát az MLSZ, az MSÚSZ-MOB Életműdíjasát a két szervezet jelöli, a győztesek személye szintén az M4 Sport – Az Év Sportolója 2017 díjátadó gálán, élő televíziós közvetítés keretében derül ki.

A gáláról készült hivatalos fotókat az MSÚSZ fényképészei folyamatosan töltik fel a szövetség honlapjára, ezeket a www.sportujsagirok.hu oldalról jó minőségben lehet letölteni, s a forrás, valamint a fotós nevének megjelölésével ingyenesen felhasználni.

Fotók: MSÚSZ/Kozma János, Róth Tamás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2018. január. 04.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024-ben is kiírta Nívódíj-pályázatát

Nivódíj

A pályázatok beérkezésének a határideje minden kategóriában (írott sajtó, rádió-…

Tovább >>

Rekordnézettséget hozott a Sportgála!

CER_8074

Ez volt az eddigi legnézettebb Év Sportolója Gála-közvetítés. A 2015 óta megrendezett kilenc…

Tovább >>

Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>