Budapestről Máltán

Málta

 

Szöllősi György, a MSÚSZ elnöke Valettában a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség európai szervezetének végrehajtó bizottsági ülésén beszámolt a tavaszi márciusi Sportújságírócsúcs előkészületeiről. A rendezvény Budapesten lesz március 26-29. között, eddig csaknem harminc országból jelentkeztek vendégek, egyes kollégákat klasszis sportolók is elkísérnek.

Az  AIPS EUROPE – MEDIA SUMMIT – BUDAPEST 2017 esemény részvevői megnézik a Duna Arénát, a nyári vizes vb helyszínét, az Országházat, a felcsúti Pancho Arénát, s megismerkednek egy új magyar sportággal, a teqballal is. Természetesen a konferencián a szakma fontos kérdéseit is megvitatják, s előadásokat hallgatnak majd, többek között napjaink sportjának egyik  rákfenéjéről, a fogadási csalásról.
A nemzetközi Szövetség tisztújító kongresszusa május 9-13. között lesz Szöulban és s a jövő évi téli olimpia helyszínén, Pjongcsangban, amelyen az európai testület is vezetőségválasztást tart. Hivatalosan elfogadták dr. Csisztu Zsuzsának, az MSÚSZ első alelnökének az AIPS alelnöki és végrehajtó bizottsági, valamint Szöllősi Györgynek az AIPS Europe végrehajtó bizottsági tisztségre a kandidálását.
Az AIPS elnöki posztjára csak az eddigi első ember, az olasz Gianni Merlo jelentkezett. Az európai szervezet eddig vezetője, a görög Jannisz Darasz nem indul, ő az AIPS végrehajtó bizottságába szeretne bekerülni, az eddigi főtitkár,  a máltai Charles Camenzuli az egyetlen jelölt.  Csisztunak az alelnöki versenyben 13, a vb-tagságért 30 ellenfele van; négy alelnököt és 13 vb-tagot választanak. Szöllősivel együtt az európai végrehajtó bizottság kilenc helyére tizenegyen pályáznak.

2017. február. 26.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024-ben is kiírta Nívódíj-pályázatát

Nivódíj

A pályázatok beérkezésének a határideje minden kategóriában (írott sajtó, rádió-…

Tovább >>

Rekordnézettséget hozott a Sportgála!

CER_8074

Ez volt az eddigi legnézettebb Év Sportolója Gála-közvetítés. A 2015 óta megrendezett kilenc…

Tovább >>

Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>