Brüsszel, AIPS-kongresszus

 

A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség 81. kongresszusáról jelentjük Brüsszelből:

Az AIPS végrehajtó bizottsága jóváhagyta szövetségünk kezdeményezését, mely szerint 2019-ben, az MSÚSZ elődszervezete megalapításának 110. évfordulója alkalmából a Magyar Sportújságírók Szövetsége szervezésében AIPS és AIPS Europe vb-ülésnek adhat otthont Budapest, a magyar ünnepi kongresszus keretei között.

Kongresszus

 

Néhány héttel ezelőtt még az sem volt egészen biztos, hogy a Török Sportújságíró Szövetség rendezői visszalépése után vajon lesz-e egyáltalán kongresszusa az idén az AIPS-nek, és ha igen, mikor és hol. Ám mivel a több, mint nyolcvanéves nemzetközi szervezet új terve új korszakot nyithat a szakmai elismerések terén, a 81. tanácskozás esetleges elmaradásával, mint legrosszabb lehetőséggel, számolni sem akart a vezetőség.

Több város ugrásra készen ajánlott olcsóbb és drágább megoldásokat, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség irányítói végül május második hetében a szokásoshoz képest két nappal rövidebb és így jóval sűrűbb programot kínáló kongresszusra Brüsszelbe invitálták a résztvevőket. A helyszínválasztás elsőre talán bölcs döntésnek bizonyult, de amikor kiderült, hogy a legmagasabb szintű diplomáciai kérelmek ellenére sem sikerül beutazási vízumot kapnia számos kollégának – többek között a végrehajtó bizottság pakisztáni tagjának sem -, akkor már a nyitány előtt  némi árnyék vetült a sajtószabadságot, demokratikus értékeket és jogállamiságot oly gyakran a zászlajára tűző és más tagországokat e témakörben gyakorta leckéztetni akaró uniós fővárosra.

Delegációnk

Az MSÚSZ háromtagú delegációval érkezett Brüsszelbe a nyitány előestéjén: dr. Csisztu Zsuzsa, az MSÚSZ első alelnöke, az AIPS végrehajtó bizottságának tagja, Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke, az AIPS Europe végrehajtó bizottságának tagja (balra), Mravik Gusztáv, az MSÚSZ alelnöke. Csisztu  négy óra hosszú, éjfélig tartó végrehajtó bizottsági üléssel “melegített” a másnapi kongresszusra, amelyen a legfontosabb kérdések között az AIPS Sports Media Awards – vagyis az AIPS Nemzetközi Sportmédia Díjának – hosszú előkészületeket és megfelelő mecénást igénylő megalapítása volt a vezető téma. Az ülésen a nemzetközi szerződéssel megerősített együttműködésből az is kiderült, hogy jövő januárban, Lausanne, a világ sportfővárosa lesz a helyszíne a 82. AIPS-kongresszus keretei között első ízben megrendezendő díjkiosztó gálának. Gianni Merlo, a szervezet olasz elnöke elmondta, hogy a szövetség nemzetközi díjalapítása mindenképpen egyedülálló kezdeményezés, hiszen nincs még egyetlen ehhez hasonló világszervezet, amely a tagországok javaslata alapján az összes létező platformon megjelenő kategóriában szakmai alapon díjazná – a sportújságírás, sportmédia  –  saját hivatása munkatársait.

Az esti ülés záróakkordjaként az AIPS végrehajtó bizottsága örömmel hagyta jóvá első alelnökünk bejelentésére szövetségünk kezdeményezését, mely szerint 2019-ben, az MSÚSZ elődszervezete megalapításának 110. évfordulója alkalmából a Magyar Sportújságírók Szövetsége szervezésében AIPS és AIPS Europe vb-ülésnek adhat otthont Budapest, a magyar ünnepi kongresszus keretei között.

Másnap kontinentális ülésekkel folytatódott a kongresszus, az európai szekcióban  Szöllősi beszámolt arról is, hogy az AIPS Europe által választott az Év európai sportolónőjének, Hosszú Katinkának tavaly után újra az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán, a Nemzeti Színházban adhattuk át a díjat, Szeles Mónika közreműködésével.

Szeles

Bemutatkozott a 2019-ben, a dél-koreai Kvangdzsuban  rendezendő FINA-világbajnokság szervezőbizottsága, a Speciális Olimpiai Játékok –  melyen csak értelmi fogyatékossággal élő vagy halmozottan fogyatékos, értelmi fogyatékossággal is élő sportemberek vesznek részt– szervezete a partnerségének folytatását kérte, az AIPS a Young Reporter-program keretében eddig is sokat tett az ügy felkarolásáért.

A legszínvonalasabb a 2026-os futball-vb megrendezésére pályázó Marokkó prezentációja volt. Eddig már négyszer veszítettek, most nagyon készülnek az ötödik megméretésre. A hihetetlen gazdasági fejlődést elérő ország, az egzotikus kultúra, valamint Casablanca és Marrakesh varázsa talán nyerő lehet.  A FIFA június 13-án dönt majd, a marokkóiaknak nagy vetélytársa lesz a Brüsszelben szintén bemutatkozó United 2026, vagyis  három észak-amerikai ország, az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó közös pályázata. A legtöbbet  a vélhetően bevételi rekordokat döntő jegyeladásokról és a televíziós jogok értékesítéséből származó, joggal remélt extra profitról hallhattunk, konkrétumokról kevesebb szó esett, s arról szinte semmi, hogyan kívánják megoldani a hatalmas távolságok “leküzdését”.

A legnagyobb érdeklődés a FIFA-VAR, vagyis videobíró rendszerének részletes ismertetését kísérte, a játékvezetői bizottság vezetője, a svájci Massimo Busacca számos konkrét esetet elemezve lelkesen kampányolt az új módszer mellett, amely mint köztudomású bemutatkozik a nyáron az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon.

A szakmáról sem feledkeztek meg a résztvevők: pódiumbeszélgetésen nagy európai sportnapilapok és digitális platformok főszerkesztői és újságíró vitáztak arról, hogy milyen eszközökkel lehet az egyre több  kihívása ellenére életben tartani a sportújságírást, és megóvni a tekintélyét.

A jelenlévő 91 ország küldöttei arról is eszmét cseréltek, hogy mit lehet tenni az AIPS-tagság létszámának stagnálása ellen.

 

 

2018. május. 09.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024-ben is kiírta Nívódíj-pályázatát

Nivódíj

A pályázatok beérkezésének a határideje minden kategóriában (írott sajtó, rádió-…

Tovább >>

Rekordnézettséget hozott a Sportgála!

CER_8074

Ez volt az eddigi legnézettebb Év Sportolója Gála-közvetítés. A 2015 óta megrendezett kilenc…

Tovább >>

Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>