Bennfentes az oldalvonalon

A mostani rekkenő hőségben jól jött egy Jaffa. Főleg, ha könyv és Csillag Péter írta. A napokban a budapesti Tranzitban Art Caféban mutatta be a szerző és a moderátor, Benedek Szabolcs József Attila-díjas író. Ha az ember a Nemzeti Sport főmunkatársának bármelyik könyvét is a kezébe veszi, biztos lehet abban, minőséget fog kapni. Garancia erre – egyebek mellett – a Hátsó füves vagy éppen az ugyancsak a Jaffa Kiadó gondozásában megjelent Ady stoplisban, illetve Kapufák és kényszerítők. S ismét nem kell csalódni: az Oldalvonal olvasója nem érzi úgy, hogy a partvonalon ragadt, sokkal inkább úgy: mindenütt ott van, kis és nagyemberek, mágnás és cigányprímás, hadirokkant és Juventus-sztár életterében. Vagy ahogyan a kitűnő könyv hátsó borítóján is olvasható: „A magyar futballtörténet legendás, nagy alakjait ma már aligha kell bemutatni valakinek. De mi a helyzet azokkal, akiket méltatlanul elfeledett az utókor, akik csendes háttéremberként, edzőként, sportmecénásként, vagy csak futballszerető polgárként dolgoztak a magyar labdarúgásért? Ki emlékszik Hirzer Ferencre, a Juventus egykori ünnepelt gólkirályára, Gierling Györgyre, a szovjet lágereket megjárt marosvásárhelyi csapatkapitányra, vagy Perényi-Pecsovszky Józsefre, aki egy újpesti gyárkéménybe bújva vészelte át Budapest ostromát? Mit tudott a labdarúgás, hogy a két háború között grófok és bárók, dúsgazdag iparmágnások és jeles egyházi személyiségek egyaránt fontosnak tartották, hogy egy-egy csapat mögé álljanak? Mit gondoltak a futballról a budapesti kávéházakban kártyázó sportvezetők, és mit a távoli végek olykor tragikus sorsú falvainak lakói? Hogyan igézett meg a játék jezsuita szerzeteseket, tehetséges ifjú szobrászokat, polgármestereket és cigányprímásokat egyaránt?” Ezt meséli el a Jaffánál megjelent – majdnem azt írtuk, hogy trilógia, de hát az olvasó reméli a folytatást – legújabb Csillag-kötet, lebilincselő érdekességgel. A kötet a Nagy Béla Program támogatásával jelent meg. (A képen Csillag Péter és Benedek Szabolcs)Csillag Benedek

2021. június. 30.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024-ben is kiírta Nívódíj-pályázatát

Nivódíj

A pályázatok beérkezésének a határideje minden kategóriában (írott sajtó, rádió-…

Tovább >>

Rekordnézettséget hozott a Sportgála!

CER_8074

Ez volt az eddigi legnézettebb Év Sportolója Gála-közvetítés. A 2015 óta megrendezett kilenc…

Tovább >>

Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>