Bajnokok bajnokai

gálanyitó

Fotó: Kozma János

A Magyar Sportújságírók Szövetsége színpompás estély keretében díjazta 2017 legkiválóbb sportolóit, immár harmadszor a Nemzeti Színházban. Az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála bővelkedett emlékezetes pillanatokban, mint például Shane Tusup magyarul előadott beszéde, Mészöly Kálmán elérzékenyülése, majd a közönséget megnevettető poénjai, Cserhalmi György újbóli színpadra lépése, s Balczó András elgondolkodtató mondatai. Ezúttal 60. alkalommal hirdették ki a győzteseket a jubileumra díszes műsorfüzet készült, s az eddigi győzteseket hatalmas tablókon lehetett megnézni a Nemzeti Színház emeleti előterében.

Az esten a színházat zsúfolásig megtöltő közönség show-elemekben is gyönyörködhetett; gondoljunk csak a fiatal tornászlányok bemutatójára, a hat díva éneklésére, s a legvégén, a sportoló zenészek fellépésére.

Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke köszöntette a résztvevőket, majd következtek a díjátadások.

Szöl

Mint köztudomású  a szavazáson rekordnak számító 436 voks alapján 11 kategóriában alakult ki a végső sorrend. Az előre megadott tízes listákból erősorrendben három névre kellett szavazniuk a sportújságíróknak, az első helyért 3, a másodikért 2, a harmadikért pedig egy pont járt.

A nyertesek a ZEMA Porcelánmanufaktúra által kifejezetten a gálára tervezett és készített, 21 karátos arannyal díszített díjat vehetnek át.

AZ ÉV FÉRFI SPORTOLÓJA-díjat Fa Nándor vitorlázó adta át a győztesnek.

Fa

Fotók: Kozma János

Baji

1.      Baji Balázs (atléta) 863 pont
2.      Szatmári András (kardvívó) 341
3.      Liu Shaolin Sándor (rövid pályás gyorskorcsolyázó) 292
4.      Fucsovics Márton (teniszező) 232
Michelisz Norbert (autóversenyző) 232
6.      Cseh László (úszó) 210
7.      Hanga Ádám (kosárlabdázó) 202
8.      Milák Kristóf (úszó) 161
9.      Veres Roland (kick-box) 48
10.    Korpási Bálint (birkózó) 35

AZ ÉV NŐI SPORTOLÓJA-elismerést Szeles Mónika kilencszeres Grand Slam-győztes teniszező és Szöllősi György adta át. Fotó: Bakai Gusztáv

Món

  1. Hosszú Katinka (úszó) 1086
  2. Babos Tímea (teniszező) 480
  3. Márton Anita (atléta) 448
  4. Görbicz Anita (kézilabdázó) 200
  5. Takács Tamara (kajakozó) 143
  6. Földházi Zsófia (öttusázó) 68
  7. Lubics Szilvia (ultratávfutó) 53
  8. Kovács Sarolta (öttusázó) 51
  9. Senánszky Petra (uszonyos úszó) 44
  10. Kovács Zsófia (tornász) 43

Hosszú, aki immár hatodszor lett kategóriája első helyezettje,  elnökünktől, aki az AIPS európai szervezetének vb-tagja is, átvette a kontines legjobb női sportolónőjének járó elismerést is. Fotó: Kozma János

AIPSKat

AZ ÉV CSAPATA (hagyományos csapatsportokban)-díjat  Szabó Tünde sportállamtitkártól vehették át a nyertes együttes tagjai.

SzabóTünde

Fotók: Kozma János

Győrkézi

  1. Győri Audi ETO KC (női kézilabda) 766
  2. Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP (férfi vízilabda) 524
  3. Férfi kosárlabda-válogatott 424
  4. Férfi vízilabda-válogatott 309
  5. Telekom Veszprém (férfi kézilabda) 158
  6. Békéscsabai Röplabda Sportegyesület (női) 137
  7. Női kosárlabda-válogatott 102
  8. U17-es futballválogatott 90
  9. FTC-PQS Waterpolo (férfi) 60
  10. Rába ETO Futsal Club 46

 Az ÉV CSAPATA (egyéni sportágakban)-díjat Marius Vizer, a Nemzetközi Judószövetség elnöke adta át.

Vizer

Fotó: Kozma János

  1. Tenisz Davis-kupa-válogatott 515
  2. Férfi 4×100-as gyorsúszóváltó 495
  3. Női kajak négyes 404
  4. Férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltó 255
  5. Férfi kardválogatott 222
  6. Evezős kormányos kettes (Simon Béla, Juhász Adrián, Kolláth Vanda) 206
  7. Női öttusacsapat 199
  8. Férfi kajak kettes (Balassa Márk, Birkás Balázs) 182
  9. Kötöttfogású birkózó-válogatott 75
  10. Női rövid pályás gyorskorcsolyaváltó 63

AZ ÉV EDZŐJE-elismerést Nenad Lalovics (jobbra), a Nemzetközi Birkózószövetség elnöke és Kocsis Ferenc olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózó nyújtotta át. Fotók: Kozma János

Kocsis

Tusup

  1. Shane Tusup (Hosszú Katinka) 477
  2. Cseh Sándor (szolnoki póló) 340
  3. Ambros Martín (győri kézilabda) 301
  4. Ivkovics Sztojan (a férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya) 290
  5. Ifjabb Tomhauser István (Baji Balázs) 289
  6. Fábiánné Rozsnyói Katalin (Takács Tamara) 267
  7. Sávolt Attila (Fucsovics Márton) 220
  8. Bánhidi Ákos (a rövid pályás gyorskorcsolya) 199
  9. Eperjesi László (Márton Anita) 127
  10. Gárdos Gábor (Szatmári András) 106

Shane, aki negyedszer győzött e kategóriában papírról magyarul olvasta fel kezdetben meglepő végül tapsvihart hozó beszédét.

AZ ÉV FÉRFI LABDARÚGÓJA- díjat a nyertes Szabó Katalintól, a Los Angeles-i olimpián négy arany- és egy ezüstérmet szerző tornásztól, az 1984-es játékok legeredményesebb versenyzőjétől, valamint Csisztu Zsuzsától, az MSÚSZ első alelnökétől , az AIPS vb-tagjától vehette át. Fotók: Kozma János

CsisztuSzabó

Nikolics

  1. Nikolics Nemanja (Chicago Fire) 942
  2. Gulácsi Péter (Leipzig) 652
  3. Davide Lanzafame (Budapest Honvéd) 260
  4. Kádár Tamás (Dinamo Kijev) 231
  5. Varga Roland (FTC) 194
  6. Szalai Ádám (Hoffenheim) 141
  7. Szoboszlai Dominik (FC Liefering, a Salzburg fiókcsapata) 93
  8. Sallai Roland (APOEL) 42
  9. Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva) 31
  10. Kalmár Zsolt (Dunaszerdahely) 30

AZ ÉV NŐI LABDARÚGÓJA-díjat Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó nyújtotta át.

KissG

  1. Jakabfi Zsanett (Wolfsburg) 999
  2. Csiszár Hernrietta (Leverkusen) 407
  3. Vágó Fanny (Sankt Pölten) 364
  4. Fenyvesi Evelin (Ferencváros) 218
  5. Szőcs Réka (MTK) 144
  6. Rácz Zsófia (Duisburg, Philips SV) 109
  7. Zeller Dóra (Hoffenheim) 105
  8. Szabó Viktória (Ferencváros) 104
  9. Tálosi Szabina (Südburgenland, Haladás-Viktória) 93
  10. Németh Loretta (ETO FC Győr, majd Apollon Ladies) 73

Jakabfi Zsanett nem tudott hazajönni a gálára, Markó Edina női szövetségi kapitány helyettesítette.

Az ÉV GÓLJÁRÓL a szurkolók döntöttek, az M4 Sport honlapján lehetett szavazni, egészen a tv-adás elejéig, amikor is Berkesi Judit a gála műsorvezető-háziasszonya bejelentette, hogy lezárta a voksolást. Fotó: Kozma János

BerkesiJudit

 Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó volt a díjátadó.

Benedek

1. Joseph Paintsil (Ferencváros) gólja a a Videoton ellen, NB I – 9749 voks
2. Csoszánszki Dávid (Gyöngyös) gólja a Siófok ellen, strandlabdarúgás, bajnoki döntő – 5887
3. Szoboszlai Dominik (Magyarország) gólja Norvégia ellen, U17-es Eb-selejtező, elitkör – 3883

Paintsil nem volt jelen, a díjat Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója vette át.

Az MLSZ-ÉLETMŰDÍJÁT a 61-szeres válogatott futbalistának, Mészöly Kálmánnak, akit Géza fia kísért fel a színpadra, Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke adta át. A korábbi “Szőke Szikla” érzelmektől sem mentes beszéde nagy tapsot aratott. Fotó: Bakai Gusztáv

Berzi

Az MSÚSZ-MOB-ÉLETMŰDÍJ kitüntetettje az öttusa egyik legnagyobb egyénisége, a háromszoros olimpiai bajnok Balczó András lett. A két szervezet nevében Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke és Novotny Zoltán, az MSÚSZ tiszteletbeli elnöke adta át a díjat. A Nemzet Sportolóját  a publikum “standing ovation”-nel köszöntötte. Az Év sportolója-díjat egyéniben háromszor, csapatban ötször elnyerő legenda megható és elgondolkodtató szavait jó lenne, ha sokan megfogadnák. 

KulcNov

Fotók: Kozma János

Balczó

Az ÉV FOGYATÉKOS FÉRFI SPORTOLÓJA-díjat a győztesnek Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, a gála kreatív producere és Szabó István, az UEFA kampányfilmjében világsztárokkal együtt szereplő vak futballista adta át. Fotó: Bakai Gusztáv

Osváth

  1. Osváth Richárd (kerekesszékes vívó) 611
  2. Boronkay Péter (triatlonozó) 532
  3. Velkey Ádám (szervátültetett, atléta) 347
  4. Suba Róbert (kajak-kenu) 310
  5. Csernai Tibor (speciális, alpesi síelő) 224
  6. Hocza Róbert (speciális, gyorskorcsolyázó) 169
  7. Kurucz Tamás (speciális, hófutó) 126
  8. Tóth Attila (szervátültetett, asztaliteniszező) 108
  9. Péter Dávid (speciális, gyorskorcsolyázó) 101
  10. Kóka Zoltán (szervátültetett, asztaliteniszező) 88

 

AZ ÉV FOGYATÉKOS NŐI SPORTOLÓJA-elismerést a győztes Regőczy Krisztina, olimpiai ezüstérmes jégtáncostól kapta meg. Fotók: Bakai Gusztáv

Regőczy

Krajnyák

  1. Krajnyák Zsuzsanna (kerekesszékes vívó) 718
  2. Biacsi Bernadett (atléta) 547
  3. Pap Bianka (úszó) 450
  4. Dani Dorka (speciális, műkorcsolyázó) 180
  5. Gyurkó Alexandra (szervátültetett, úszó)177
  6. Biatovszki Míra (siket, sportlövő) 171
  7. Óvári Réka (speciális, gyorskorcsolyázó) 153
  8. Szanyi Petra (speciális, alpesi síelő)107
  9. Hasznos Szabina 85 (szervátültetett, bowlingozó) 85
  10. Tóth Irma (szervátültetett asztaliteniszező) 38

Krajnyák Zsuzsanna nyert tavaly is.

AZ ÉV FOGYATÉKOS CSAPATA-díjat Kővári Ágnes, a Magyar Paralimpiai Bizottság sportigazgatója és Ratko Kovacic, az európai szervezet elnöke adta át.

Ági

paracsapat

  1. 1. Női kerekesszékes vívóválogatott 622
    2
    . Férfi 4×100-as szervátültetett atlétaváltó 521
    3. Padlóhoki-válogatott, speciális 291
    4. Női 4×400-as atlétaváltó 262
    5. Műkorcsolyapáros, szervátültetett (Hingyi Ágnes, Hingyi Rita) 201
    6. Asztalitenisz, szervátültetett vegyes páros (Tóth Irma, Tóth Attila) 196
    7. Röplabdacsapat, szervátültetett 156
    8. Asztalitenisz, szervátültetett vegyes páros (Almagro Carmen, Szendi János) 146
    Bowling, szervátültetett vegyes páros (Hasznos Szabina, Juhász Zoltán) 146
    10. Tollaslabda, szervátültetett női páros (Hanyu Zsuzsanna, Tilhof Ingrid) 75

E kategória első helyezettje is megismételte 2016-os eredményét.

AZ ÉV FOGYATÉKOS SPORTOLÓKKAL FOGLALKOZÓ EDZŐJE-díjat a győztesnek Schmitt Pál, a NOB tagja, a MOB tiszteletbeli elnöke nyújtotta át. Fotó: Kozma János

Beliczay

  1. Beliczay Sándor (kerekesszékes vívás, Osváth Richárd, Hajmási Éva) 583
  2. Feczer Viktor (kerekesszékes vívás, Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi) 390
  3. Csamangó Attila, Győrfi Tamás (kajak-kenu, Suba Róbert) 268
  4. Ecseki Dániel (szervátültetett atléta, Velkey Ádám) 254
  5. Kelemen Zsuzsanna (speciális műkorcsolya) 246
  6. Erdei Péter (kerekesszékes vívás, Osváth Richárd, Hajmási Éva) 240
  7. Pintér István (speciális padlóhoki) 194
  8. Székely Gabriella (szervátültetett, röplabda) 171
  9. Milos Imre (szervátültetett asztalitenisz) 151
  10. Soltész István (szervátültetett bowling) 119

Beliczay Sándor is megvédte a címét.

A gála befejező műsorszámában a Margaret Island együttes kiegészült négy korábbi élsportoló zenésszel, Géczi Erika (ének), Dombi Tibor (dob), Kovács Iván (gitár) és Mizsér Attila (gitár) bebizonyította, hogy nem csak a sportpályán voltak nagyon jók.

Fotógaléria itt.

Az M4 Sport adása itt  és itt nézhető meg.

Csoportkép

Fotó: Kozma János

2018. január. 12.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024-ben is kiírta Nívódíj-pályázatát

Nivódíj

A pályázatok beérkezésének a határideje minden kategóriában (írott sajtó, rádió-…

Tovább >>

Rekordnézettséget hozott a Sportgála!

CER_8074

Ez volt az eddigi legnézettebb Év Sportolója Gála-közvetítés. A 2015 óta megrendezett kilenc…

Tovább >>

Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>