Alelnökünk is díjat adott át

A Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa és Kozma Mihály Futsallkupa nagydöntőit Debrecenben a Sporttudományi Oktatóközpont új Egyetemi Sportcsarnokában rendezték meg.

A díjakat Dunai Antal ezüstcipős labdarúgó, Gellei Imre korábbi szövetségi kapitány, Gelei Károly volt válogatott kapus, Herceg András, a Debreceni Labdarúgó Akadémia vezetője, Magyar Zoltán, a Parlament futballválogatottjának szövetségi kapitánya , dr. Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke, dr. Szieben László, a Magyar Labdarúgó Liga korábbi egykori elnöke mellett szövetségünk alelnöke, Mravik Gusztáv (képünkön) adta át.

Guszti

 

 

  • UP-évkönyv

    Szövetségünk Nagy Béla-programjának támogatásával megjelent az Utánpótlássport 2019 című kötet.

  • Nagy_Bela_4_FF

    Szövetségünk idén is elindítja a Nagy Béla-programot: 2020. december 15-ig 50 millió forinttal segítjük elsősorban sportkönyvek megjelentetését, továbbá sporttárgyú kiállítások, konferenciák szervezését, sportszervezetek honlapjának, archívumának, klubmúzeumának megújítását, emléktáblák állítását.

  • hallgatók

    Ünnepi záróbankettel köszöntek el egymástól és az oktatóktól a Magyar Sportújságírók Szövetsége és a Testnevelési Egyetem közös sportmédia felsőfokú szakirányú továbbképzésének végzős hallgatói.

























Kapcsolat
Székhely:
1064 Bp., Vörösmarty u. 47/a

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
06-20-9159-685

Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Gratulálunk!

Europe

  Mint köztudomású, az AIPS Médiadíjait nagyszabású gála keretében a Nemzetközi Sportújságíró…

Tovább >>

Bélyeg Mr. Soccerról

24-3_Les_Murray_belyeg_960px

  Szövetségünk egykori tagjáról, a legendás magyar származású ausztrál futballkommentátorról, Les Murray-ről…

Tovább >>

Alelnökünk is díjat adott át

Guszti

A Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa és Kozma Mihály Futsallkupa nagydöntőit Debrecenben a Sporttudományi Oktatóközpont új Egyetemi Sportcsarnokában rendezték…

Tovább >>

A Magyar Parasport Napja

Paranap

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-,…

Tovább >>

Sportmédia: diplomaosztó

SZJ_7100_resize

Másfél évvel ezelőtt indította el szövetségünk a Testnevelési Egyetemmel közösen diplomásoknak a Sportmédia…

Tovább >>