A Spuri Futómagazin első 20 éve

spuri-1cimlap1995 márciusa: a Gellért-hegyi  Csúcsfutás céljában – ahol éppen a Zöldpont „színeiben” forgattam – a BSI ügyvezetője, Kocsis Árpád felveti, hogy kellene egy futómagazin. Mondtam, hogy sohasem szerkesztettem újságot, de tetszik az ötlet. Azt mondta, nem baj, ő sem volt még kiadó…

Májusban jelent meg az első szám 24 oldalon. A címlapon az akkor érvényes maratoni csúccsal az 1988-as Rotterdam Maratonon befutó Beleyneh Dinsamo szerepelt, és 2:06:50-es ideje 10 évig nem dőlt meg, ám utána szinte kétévente faragtak le belőle, az utóbbi 16 esztendő alatt majdnem három percet! A Spuri viszont hízott, míg az első évben négy lapszám jelent meg, az elkövetkező két évben már 6, átlagosan 68 oldallal. Az oldalszám egy ideig nem változott, de 1998-99-ben már évi 7-szer jelent meg a Spuri, bár ennél sokkal több volt már a különszám, évi hat-hét kiadvány – műsor- és eredményfüzetek –, amelyek hasonlóan olvasmányosak voltak.

2000-től 2008-ig évi nyolcban állandósult a lapszám, és a nagy áttörés 2008 nyarától datálódik, az addig jobbára fekete-fehér lap megújult: kisebb méretű, teljesen színes és nagyobb oldalszámmal jelent meg. Sajnos a válság elérte a futómagazint is, és 2009-től 2010 nyaráig csak digitális formában lehetett hozzájutni, ami a képernyős lapozgatós formájában, beágyazott videóival újdonságnak számított, ám amint lehetett, visszatértünk a printkiadványhoz. A több mint százoldalas megújult Spuri negyedévente jelenik meg, és tartalmában máig követi azt a tartalmi elvet, amely szerint rengeteg olvasmányt kínál szerte a nagyvilágból és itthonról. Tanácsadó rovataiban igyekszik megfelelni a kezdő és a haladó futók igényeihez, segítséget nyújtani a felszerelés-választástól a táplálkozásig, de legnagyobb erőssége annak a sokszínű futóvilágnak a bemutatása – elsősorban futó-portrékon keresztül –, amely ránk, futókra jellemző! Reméljük, hogy ez továbbra is így marad, és ugyanolyan kedvvel olvassák még legalább 20 évig a lapot, ahogyan készítjük!

Muladi György főszerkesztő

2015. április. 10.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Futball a Mátraalján

Gyöngyös

Gyöngyösön nagy érdeklődés mellett mutatták be a város futballtörténetéről szóló, 115 év a Mátraalján című könyvet, amelynek elkészítését a…

Tovább >>

Gyászol az európai sportújságíró társadalom

Holzschuh

A halálhírről a Nemzeti Sport számolt be. Életének 78. évében, gyógyíthatatlan betegség következtében elhunyt Rainer Holzschuh, az Európai Sportmagazinok Szövetsége…

Tovább >>

Az MSÚSZ elnökségének közleménye

szurkolok

  Mérhetetlen csalódást jelent számunkra, hogy a közelmúlt budapesti, teltházas, biztonságos és sportszerű hangulatú mérkőzéseit követően az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA)…

Tovább >>

Puskás, a musical

GTG

Sportújságírók is szerepeltek a Puskás, a musical című előadásban, augusztus 18….

Tovább >>

Lövés Szarajevóban

SZZL

Lövés Szarajevóban címmel írt könyvet Szentesi Zöldi László a Videoton labdarúgóklub 1984–1985-ös UEFA Kupa-menetelésének utolsó előtti állomásáról, a jugoszláv…

Tovább >>