Akkreditáció a Vivicittára

Vasárnap, április 13-án jön el a tízezrek által annyira várt Telekom Vivicittá Városvédő futás napja, amelyet már 29. alkalommal rendez meg a Budapest Sportiroda (BSI) a fővárosban.

A Telekom Vivicittá futamai a jól megszokott margitszigeti helyszínről rajtolnak. A tízezres tömegeket megmozgató rendezvény rendkívüli népszerűségét annak is köszönheti, hogy többféle futam is választható, így a család minden tagja megtalálhatja a számára legtöbb örömöt kínáló távot: Vivicittá (10 km, rajt 12.45), Midicittá (7 km, rajt 14.00), Minicittá (3,2 km), gyaloglás (3,2 km), 800 méteres családi futás, és a legkomolyabb felkészültséget igénylő félmaraton (21 km, rajt 9.30).

A verseny népszerűségre jellemző, hogy idén 5500 félmaratonista jelentkezése után, 11 nappal a start előtt ezen a 21 km-es távon a rendezők – szervezési okok miatt – kénytelenek voltak lezárni a nevezési listát. Ilyen eset a magyarországi utcai futóversenyek több évtizedes történetében még nem fordult el. A többi távra továbbra is nyitott a nevezés.

A hagyományoknak megfelelően a Telekom Vivicittá alkalmával adományok gyűjtésére is sor kerül: idén többek közt a UNICEF Magyarországot, a Gézengúz Alapítványt és az SOS Gyermekfalut lehet támogatni. Hírességeket, neves művészeket, közkedvelt énekeseket nyertek meg ügyeik mellett, akik maguk is futócipőt húznak, s ott futnak, gyalogolnak majd a sokezres tömegben: Barabás Éva és D. Tóth Kriszta televíziós műsorvezető, Ötvös Brigitta szépségkirálynő és Gájer Bálint énekes, Huszárik Kata és Kiss Ramóna színésznő, Pindroch Csaba, Szabó Kimmel Tamás és Szabó Győző színművészek, Dukai Regina modell. Kocsis Tibor, aki a rajtja előtt még egy mini koncertet is ad a futóknak. 7 km-en indul Miklósa Erika operaénekesnő, aki egy látássérült futóval, Riczu Tamással együtt fut végig a távon.

További információk és a részletes programok megtalálhatók a rendezvény hivatalos oldalán: www.futanet.hu.

Az akkreditáció határideje április 10-én 15.00 (dobor.dezso@futanet.hu). Az akkreditációt a szigeti központi úton, a rajt/cél kapu közelében felállított VIP-sátorban lehet átvenni április 13-án 8.00-tól.

2014. április. 08.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024-ben is kiírta Nívódíj-pályázatát

Nivódíj

A pályázatok beérkezésének a határideje minden kategóriában (írott sajtó, rádió-…

Tovább >>

Rekordnézettséget hozott a Sportgála!

CER_8074

Ez volt az eddigi legnézettebb Év Sportolója Gála-közvetítés. A 2015 óta megrendezett kilenc…

Tovább >>

Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>